Bármennyire is szeretnénk spiritualizálni a gazdag ember és Lázár történetét, nagyon nehéz megmagyarázni annak központi üzenetét, különösen annak fényében, amit Lukács evangéliumában máshol a pénzről és a vagyonról mond.
A két személy halál utáni sorsa nagyon is összefügg az ebben az életben szerzett gazdagsággal és szegénységgel kapcsolatos tapasztalataikkal.
A gazdag embernek nincs neve, bár a későbbi történelemben különböző neveket kapta, például Dives, ami latinul gazdagot jelent. Ezzel szemben Lázár az egyetlen név, amelyet Jézus példázataiban bárkinek is adnak; ez azt jelenti: El-azar, “Isten megsegített”. (Úgy tűnik, hogy nincs kapcsolat ez a Lázár és a János 11:1-44-ben szereplő feltámasztott férfi között.)
A történet drasztikus fordulatával kezdődik, amely e két ember halála után történik (16:19-23). Életében a gazdag ember hivalkodóan mutogatta gazdagságát gyönyörű ruhákkal és pazar lakomákkal. Ezzel szemben Lázárt sebek borították, éhezett, és csak kutyák nyalogatták a sebeit. Halála után Lázárt Ábrahám, Isten barátja és Izrael atyja mellé viszik, kitüntetett helyre (3:8; 13:28-29). Ezzel szemben a gazdag ember a Hádészban, a kínok és az örök büntetés helyén találja magát (10:15).
A gazdag ember és Ábrahám között beszélgetés következik (16:24-26). A gazdag ember arra kéri Ábrahámot, hogy küldje el Lázárt, hogy enyhítse fájdalmát a Hádészban, de Ábrahám azt válaszolja, hogy ez nem lehetséges. Megváltozott a sorsuk. Életükben Lázár rossz dolgokat szenvedett, ő pedig jó dolgokat tapasztalt, de most Lázár vigasztalódik, ő pedig gyötrődik. Kettejük között most “nagy szakadék” van, amelyet nem lehet átlépni.”
A gazdag ember ezután könyörög Ábrahámnak, hogy küldje el Lázárt, hogy figyelmeztesse öt testvérét a Hádészra (16:27-41). Ábrahám azt válaszolja, hogy nekik már ott van Mózes és a próféták, hogy figyelmeztessék őket. Ez a válasz összhangban van azzal, ahogyan Lukács hangsúlyozza Jézus tanítása, valamint Mózes és a próféták tanítása közötti folytonosságot (lásd 24:26-28; 44-48; lásd még 16:16-17). Amikor Lázár azt állítja, hogy a testvérei meg fogják változtatni az útjukat, ha valaki feltámad a halálból, Ábrahám azt válaszolja, hogy ha nem hallgattak Mózesre és a prófétákra, akkor biztosan nem fogja őket meggyőzni az, hogy valaki feltámad a halálból, ami talán Jézus feltámadására utal (9:22; ApCsel 1:22).
A történet középpontjában a szerencse megfordulása áll, amely Lázár és a gazdag ember halála után következik be. Összekapcsolja a halál utáni gyötrelmet vagy vigaszt azzal, ahogyan a körülöttünk élő kevésbé szerencsésekkel bánunk, hasonlóan ahhoz, ahogyan Máté az örök életet és a büntetést összekapcsolja azzal, ahogyan az éhezőkkel és szomjazókkal, az idegenekkel, a mezítelenekkel, a betegekkel és a börtönben lévőkkel bánunk (25:31-46). Ez a halál utáni fordulat a végső. Ábrahám oldalán lévő Lázár és a Hádészban lévő gazdag ember között áthidalhatatlan szakadék tátong.
Különösen Lukács hangsúlyozza, hogy a gazdagok és a szegények helyzete hogyan fordul meg Isten országában. Amikor Jézus megfogan Mária méhében, ő ujjong, hogy az éhezők jóllaknak, a gazdagok pedig üresen távoznak (1:46-55; vö. 1Sámuel 2:1-10). Az alföldi prédikációban Jézus azt mondja a szegényeknek, hogy Isten kedvez nekik, és hogy az Isten országa az övék, de figyelmezteti a gazdagokat az eljövendőre, mivel ők már megkapták a vigaszt ebben az életben (6:20-25).
Lukács világossá teszi, hogy Jézus szolgálatának középpontjában a szegények állnak. Beiktatási prédikációjában Jézus kijelenti, hogy az Úr Lelke felkentette őt, hogy “jó hírt vigyen a szegényeknek” (4:18; lásd még 7:22). Jézus arra inti követőit, hogy ne csak azokat a barátaikat és szomszédaikat hívják meg az ünnepeikre, akik meg tudják fizetni, hanem terjesszék ki meghívásukat “a szegényekre, a nyomorékokra, a sántákra és a vakokra” (14:13). Ez visszaköszön, amikor Jézus úgy írja le Isten országát, mint egy lakodalmat, ahol a meghívást kiterjesztették “a szegényekre, a nyomorékokra, a sántákra és a vakokra” (14:21).
Ha azonban a szegényeknek jó hírt hirdetnek, akkor a gazdagok némileg más üzenetet kapnak. A gazdag ifjú uralkodó, aki megkérdezi Jézustól, hogyan örökölheti az örök életet, azt a választ kapja, hogy adja el mindenét, amije van, és a pénzt ossza szét a szegények között. Amikor ez elszomorítja őt (gazdagsága miatt), Jézus megjegyzi, hogy a gazdagok általában nehezebben jutnak be Isten országába (18:18-30). A gazdag bolondhoz hasonlóan a gazdagok is egyre nagyobb pajtákban tárolják kincseiket, amelyeket haláluk után nem tudnak magukkal vinni (12:8-21). Lehet, hogy “kincseket gyűjtenek maguknak”, de nem “gazdagok Isten felé” (12:21).
Az “Isten felé való gazdagság” – és a “mennyei kincsek” birtoklása – azonban nem csak a jámborságról szól. Hanem arról is, hogy eladjuk a vagyont, és szétosztjuk a szegények között (12:33; 18:22). Miután találkozik Jézussal, Zákeus a vagyonának felét a szegényeknek adja, és négyszer annyit fizet vissza annak, akit becsapott (19:1-10). Ahogy az Apostolok Cselekedeteiben megjelenik az egyház, az újonnan megtértek “eladják vagyonukat és javaikat, és a bevételt szétosztják mindenkinek, akinek szüksége van rá” (2:45; 4:32-34).
A gazdag ember és Lázár története sok észak-amerikai számára nehéz lehet, akiknek életmódja éles ellentétben áll a világban élő emberek többségével, akik sokkal kevesebből élnek. Mint oly sok minden más, amit Lukács a pénzről és a vagyonról mond, ez is szúrós vádként áll nemcsak az anyagi biztonságba vetett nagy bizalmunk, hanem a gazdagok és szegények közötti drasztikus egyenlőtlenségek állandósulása mellett is.
Ebben a történetben Isten örök ítéletének minden köze van ahhoz, hogyan használjuk a vagyont ebben az életben, és hogy odafigyelünk-e a közöttünk élő kevésbé szerencsésekkel. Nagy a kísértésünk, hogy egy ilyen történetet megmagyarázzunk, és eltüntessük azt a kirívó ábrázolását annak, hogy Isten végül hogyan fogja igazolni a szegények ügyét. De az üzenet világosan megfogalmazódott. A gazdag ember öt testvéréhez hasonlóan mi is megkaptunk minden figyelmeztetést, amire szükségünk van.