Az 1848-as forradalom.
1847-ben Pest megye Kossuthot választotta képviselőjévé a következő országgyűlésen, ahol átvette a “nemzeti ellenzék” vezetését, amely átfogó politikai és társadalmi reformprogramot fogadott el. A reformerek a mellékterületeken némi haladást értek el, de a politikai irányítás központi kérdésében már holtpontra jutottak, amikor a párizsi forradalom híre (1848 februárja) megadta Kossuthnak a lehetőséget. Március 3-án rendkívüli erejű beszédében – mert nyelve éppoly varázslatos volt, mint a tolla – a bécsi abszolutizmus holt kezének eltávolítását követelte, mint a magyarság és a monarchia minden népének szabadságjogainak megóvásának egyetlen módját. Gyakorlatilag diktálta az országgyűlésnek a koronához intézett, a reformerek programját megtestesítő beszédét. Amikor március 14-én a bécsi forradalom híre eljutott az országgyűléshez, Kossuth kibővítette a beszédet, és a másnap Bécsbe vivő deputáció tagjaként látta, hogy azt a pánikba esett udvar elfogadta.
Az új magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos gróf Kossuthnak osztotta ki kormányában a pénzügyi tárcát, ami veszélyesnek bizonyult, mert a pénzügyek végső ellenőrzése a honvédséggel együtt éppen a legfőbb vitás pontnak bizonyult Magyarország és Bécs között. Kossuth hamarosan összetűzésbe került az új bécsi pénzügyminisztériummal – eközben a magyarországi szélsőségesebb nacionalista mozgalom lelke lett, gyakran minisztertársai zavarára, akik igyekeztek megakadályozni a Béccsel való szakítást. Kossuth gyakran cselekedett velük való egyeztetés nélkül, sőt, az elfogadott határozatokkal szembeszegülve, a fejük fölött a nyilvánossághoz fordulva egy általa szerkesztett és nagyrészt maga által írt folyóiratban. Mégsem merték elbocsátani, és nem is tudtak lemondani a szolgálatairól, mert országos népszerűsége volt a legnagyobb kincsük.
Kossuth volt az, aki – már amennyire magyar volt – a végső összecsapást azzal idézte elő, hogy júliusban rábírta az országgyűlést, hogy a magyar csapatok Olaszországba küldését Bécs számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan politikai feltételekhez kösse, egyúttal nagy nemzeti erőt követelt Magyarország védelmére a horvátok és szerbek által – nem alaptalanul – fenyegetőnek nyilvánított veszély ellen. Amikor szeptemberben az osztrák ihletésű horvát hadsereg megszállta Magyarországot, és Batthyány lemondott, Kossuth lett az országgyűlés által ideiglenes hatóságként kinevezett honvédelmi bizottság vezetője. Most már gyakorlatilag ő volt Magyarország diktátora. A következő hónapok megmutatták minden nagyságát és gyengeségét: vonzerejét és bátorságát, intoleranciáját és realizmusának hiányát, a leküzdhetetlen nehézségek önkényes előidézését és zsenialitását azok leküzdésében. Kossuthon kívül senki más nem tudott volna bátorságot adni népének, hogy szembenézzen az ellene szóló elsöprő esélyekkel, de ő hajthatatlanságával növelte ezeket az esélyeket, és a nehézségeket súlyosbította legjobb tábornokával, Görgey Artúrral szembeni féltékenységével és gyanakvásával, valamint a katonai ügyekbe való beavatkozásával. Az ő műve volt az országgyűlés elutasítása I. Ferdinánd osztrák császár lemondásának elismerésére (december 2.), valamint az országgyűlés 1849. április 14-i nyilatkozata, amely kimondta “a megesküdött Habsburg-Lotaringiai-ház” trónfosztását. Az országgyűlés ezután magát Kossuthot választotta Magyarország “kormányzójává”, de amikor az orosz seregek megérkezése után még neki is be kellett látnia a helyzet reménytelenségét, lemondott erről a tisztségről Görgey javára (augusztus 11-én), és Törökországba menekült.