“The Girl in the Photographs” szerencsétlen példája annak, hogy egy film ambíciói és a kivitelezés között mekkora űr tátonghat. Ez a szomorú slasher, amely csak a műfaj oszlopos tagjának, Wes Cravennek (aki tavaly elhunyt, és akit executive producerként jegyeznek) a közreműködéséről nevezetes, éppúgy híján van az ijesztgetéseknek, mint az ötleteknek.
Az apróságok talán mégis a lényegét jelentik a forgatókönyvnek (a rendező, Nick Simon és két másik szerző), amely annyira el van tömve klisékkel, hogy az együttes egészet biztosan nagyobbnak kell tekinteni, mint az összegét. Ezt a reményt erősíti egy William S. Burroughstól származó nyitó idézet, amely a vérbőgésnél magasabbrendűbb célokra utal, így várakozóan tűrjük Colleen (Claudia Lee), a dél-dakotai élelmiszerboltban dolgozó, véresre erőszakolt nőkről készült nyugtalanító fotók címzettjének unalmas társaságát.
A kisvárosi rendőrséget (a slampos Mitch Pileggi vezetésével) nem érdekli a dolog, de egy ellenszenvesen mocskos szájú fotós (Kal Penn) érdeklődik, aki Los Angelesből érkezik egy csapat semmitmondó modellel, és azt tervezi, hogy a rejtélyes felvételeket utánozza a portfóliója számára. Ezzel egy időben két maszkos gyilkos – a szokásos pszicho-numbskull párosítás – macskaeledellel eteti legújabb foglyát, mielőtt közeledik Colleenhez.
A “Girl” olcsónak tűnő és gyengén játszott, elcsépelt aljassága nem korlátozódik a végkicsengést díszítő, alig öltözött pudendára. Ami ígéretes kommentárnak indul a fényképezés tárgyiasító jellegéről, hamarosan egy újabb rutinos mészárlássá süllyed. Úgy tűnik, hogy a filmkészítőket, akárcsak a fotóst, az a meggyőződés mozgósítja, hogy a banalitás túlterheltsége önmagában is egyfajta újdonság. Ezúttal nem. JEANNETTE CATSOULIS