A múmia olyan ember vagy állat, akinek a testét a halál után megszárították vagy más módon tartósították. Amikor az emberek a múmiára gondolnak, gyakran a korai hollywoodi korszak változatait képzelik el, ahol az emberi alakok rétegről rétegre kötésekbe burkolóznak, karjukat kinyújtva, miközben lassan csoszognak előre. Lehet, hogy a múmiák nem szó szerint emelkednek ki ősi sírjaikból és nem támadnak, de nagyon is léteznek, és lenyűgöző történelmük van.
Mi a múmia?
A test múmiaként való megőrzésének gyakorlata világszerte és az idők folyamán széles körben elterjedt. Számos civilizáció – indiánok, ausztrál őslakosok, aztékok, afrikaiak, ókori európaiak és mások – évezredeken át gyakorolta a mumifikálás valamilyen formáját a halottak testének tiszteletére és megőrzésére.
A mumifikálási rituálék kultúránként változnak, és úgy tartják, hogy egyes kultúrák minden polgárukat mumifikálták. Mások a rítust a gazdagok vagy a rangos emberek számára tartották fenn. Mivel a legtöbb baktérium nem képes szélsőséges hőmérsékleten fejlődni, a holttest napnak, tűznek vagy fagynak való kitétele egyszerű módja volt a múmia létrehozásának.
Néhány múmia véletlenül történt. Vegyük például a Guanajuato véletlen múmiáit, egy több mint 100 múmiából álló gyűjteményt, amelyet föld feletti kriptákba temetve találtak Mexikóban. Ezeket a testeket nem szándékosan mumifikálták. Úgy gondolják, hogy vagy a szélsőséges hőség, vagy a terület kénben és más ásványi anyagokban gazdag geológiai készletei serkentették a mumifikálódási folyamatot.
Egy buddhista szerzetesek önmumifikációt gyakoroltak, amikor éveken át éheztették a testüket, és csak olyan ételeket ettek, amelyek elősegítették a bomlást. Miután a testzsírjuk elfogyott, még néhány évet azzal töltöttek, hogy hányást kiváltó mérgező nedvet ittak, hogy megszabaduljanak a testnedvektől. A méreg a testet a hullaevő bogarak számára is kellemetlen jövőbeli gazdatestté tette.
Amikor eljött az idő, a szerzeteseket élve eltemették, hogy várják a halált és a mumifikálódást. A halál gyorsan bekövetkezett, de az önmumifikáció ritkán sikerült.
Egyiptomi múmiák
A test mumifikálásának módjától függetlenül a végcél a lehető legtöbb bőrszövet megőrzése volt – és az ókori Egyiptom papjai a folyamat szakértőinek számítanak. Egyiptom száraz éghajlata miatt könnyű volt kiszárítani és mumifikálni egy holttestet, de az egyiptomiak rutinszerűen egy bonyolultabb eljárást alkalmaztak, hogy biztosítsák a halottak biztonságos átmenetét a túlvilágra.
A királyi családok és a gazdagok mumifikálási folyamata gyakran magában foglalta:
- a test megmosása
- a szív kivételével minden szerv eltávolítása és üvegekbe helyezése
- a test és a szervek sóba csomagolása a nedvesség eltávolítása érdekében
- a test balzsamozása gyantákkal és illóolajokkal, például mirhával, kasszia, borókaolaj és cédrusolaj
- a bebalzsamozott holttestet több réteg vászonba csomagolják
Az ókori egyiptomiak minden társadalmi rétegből mumifikálták elhunyt családtagjaikat, de a szegények esetében a folyamat nem volt ilyen bonyolult. Salima Ikram egyiptológus szerint egyes holttesteket egyszerűen borókaolajjal töltöttek meg, hogy a szerveket feloldják a temetés előtt.
A fáraók múmiáit díszes kőkoporsókban, úgynevezett szarkofágokban helyezték el. Ezután díszes sírboltokban temették el őket, amelyeket megtöltöttek mindennel, amire a túlvilágon szükségük lehetett, például járművekkel, szerszámokkal, élelmiszerekkel, borral, parfümökkel és háztartási cikkekkel. Néhány fáraót még háziállatokkal és szolgákkal együtt is eltemettek.
A múmiák mint gyógyszerek
A Proceedings of the Royal Society of Medicine című folyóiratban 1927-ben megjelent összefoglaló szerint a 12. és a 17. század között népszerűek voltak a porított múmiákból készült gyógyászati készítmények. Ebben az időszakban számtalan múmiát boncoltak ki és égettek el, hogy kielégítsék a “múmiagyógyszerek” iránti keresletet.”
A múmiák mint gyógyszerek iránti érdeklődés a Holt-tengerből származó aszfaltfajta, a bitumen feltételezett gyógyhatásán alapult. Úgy gondolták, hogy a múmiákat bitumennel balzsamozták be, de ez ritkán volt így; a legtöbbet gyantával balzsamozták be.
Múmiák a főáramlatban
A modern történelem talán legismertebb múmiája Tutanhamon király, közismert nevén Tutanhamon király. Sírját és mumifikálódott testét 1922-ben fedezte fel Howard Carter brit régész. A lelkesítő leletet mégis arra szánták, hogy számos megmagyarázhatatlan haláleset árnyékolja be.
A néphit szerint a múmia sírjának megzavarása halálhoz vezet. Ez a babona azonban nem rázta meg Cartert, és nem akadályozta meg abban, hogy exhumálja Tutanhamon sírját. Mégis, amikor az expedíciójában részt vevő több ember korán, természetellenes okok miatt meghalt, a média szenzációvá tette a történetet – még akkor is, ha az úgynevezett átok megkímélte Carter életét.
A múmiák a 20. század elején Bram Stoker A hét csillag ékköve című regényének debütálásával, amelyben természetfeletti gonosztevőként szerepeltek, többé váltak, mint az ókori világ vallási szimbólumai. De Boris Karloff múmiaábrázolása volt az 1932-es A múmia című filmben, amely a múmiákat mainstream szörnyekké tette.
A későbbi filmek, mint A múmia sírja és A múmia átka, a múmiákat olyan erősen bekötözött, néma lényekként ábrázolták, mint amilyenek ma ismertek. A fiktív múmiák nem éreznek fájdalmat, és más horror-szörnyekhez hasonlóan őket is nehéz megölni. A leghatékonyabb módja a végleges halálba küldésüknek, ha felgyújtjuk őket.
Annak ellenére, hogy a múmiák valódiak – és hátborzongatóak -, nem olyan híresek, mint a zombik, a vérfarkasok és a vámpírok. Ez megváltozhat, ahogy Hollywood új múmiafilmeket ad ki hátborzongató történetekkel és idegborzongató speciális effektekkel.
Források
Múmiák. NOVA.
Múmiák újra akcióban: Egy megújult klasszikus szörnyeteg. Central Rappahannock Regional Library.
Mummification. Science Museum, London.
Múmia mint drog. U.S. National Library of Medicine National Institutes of Health.
The Afterlife in Ancient Egypt. NOVA.
A véletlen múmiák: Mexikói falusiak konzerválódnak. ScienceBuzz.org.
A múmia mint gyógyszer. Proceedings of the Royal Society of Medicine.