Noha a felszínen az emberekben és a leguánokban nem sok közös van, egy dolog mégis közös bennünk: tüsszögünk, amit más állatok, például a kutyák és a macskák is csinálnak. Az emberek azonban egyedülállóak összetett tüsszentési rituálénkban. Nemcsak hangos onomatopoeiákkal kísérjük, amelyek nyelvenként eltérőek, és a siketeknél hiányoznak, hanem udvarias, sajátosan vallásos formulával válaszolunk rá, az angol “God bless you”-től a spanyol “Jesús”-ig.
A tüsszentésnek pedig hosszú kulturális története van, még azokból az időkből, amikor babonákat és misztikus jelentéseket, például jó előjeleket tulajdonítottak neki. Ma már tudjuk, hogy a tüsszentés nem más, mint egy furcsa fiziológiai reakció, egy heves reflex, amely a levegő kilökésére irányul nagyszámú izomzat segítségével. A legáltalánosabb esetben a tüsszögést az orrnyálkahártya fizikai, például idegen testek vagy kémiai, például irritáló anyagok által okozott ingerlése váltja ki. A hisztamin felszabadulása által kiváltott irritációs üzenetet a trigeminális idegvégződések veszik fel, és továbbítják a medulla oblongatába, az agy és a gerincvelő között található tüsszentés vezérlőközpontjába.
A medulla oblongatából a tüsszentésre vonatkozó parancsot az arc, a torok és a mellkas különböző rendszereihez küldik. A szemünk becsukódik, mélyen belélegzünk, a torkolattorok bezáródnak, a tüdőben megnő a nyomás, és végül a torkolattorok kinyílnak, és megindul a levegő lendületes kilökődése, amely az orron és a szájon keresztül távozik; az elmélet szerint a tüsszentést kiváltó eredeti okot is magával viszi.
Cseppek ezreinek felhője
A végeredmény egy több ezer apró cseppből álló felhő, amelynek kilökődése mindössze 150 milliszekundumig tart, és amelynek legdurvább része néhány méterre esik, de amelynek legkisebb részecskéi akár nyolc métert is képesek átrepülni egy egész szobán. Mivel a tüsszentés kórokozó mikrobákat tartalmazhat, a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében ajánlott a tüsszentést zsebkendővel vagy alkarral, nem pedig a kézzel visszatartani.
A tüsszentésnek akkora az ereje, hogy beszámoltak olyan esetekről, amikor a szervezetben keletkeztek károk, beleértve az aorta elszakadását, egy páciens pedig még egy fogászati implantátumot is kilökött az orrán keresztül. Másrészt, egy népszerű mítosz szerint nincs valós feljegyzés arról, hogy valaha is valaki nyitott szemmel tüsszentve kidobta volna a szemgolyóját a szemüregéből. Igaz, hogy tüsszentéskor automatikusan becsukjuk a szemünket, de ez a pislogást irányító és a tüsszentésben részt vevő idegek közötti kereszt-kommunikációnak köszönhető.
Az orr-szem kapcsolat
Az orr és a szem közötti idegkapcsolat a forrása egy másik egyedülálló jelenségnek: a tüsszentésnek, amikor erős fénybe, például a napba nézünk. A tudósok fotikus tüsszentési reflexnek nevezik, de humoros rövidítést is használnak: ACHOO, ami nagyjából az Autosomal dominant Compelling Helio-Ophthalmic Outburst Syndrome (autoszomális domináns kényszerítő helio-szemészeti kitörés szindróma) rövidítése.
AACHOO-ról gyakran azt mondják, hogy a lakosság legfeljebb 35 százalékánál fordul elő, de egy új németországi tanulmány 57 százalékra emeli az arányt. Alberto Parafita szemész, a spanyolországi Complejo Hospitalario de Pontevedra szemészorvosa az OpenMindnak elmondta, hogy az ACHOO egy genetikai tulajdonság, amely “autoszomális domináns öröklődési mintázatban, részleges penetrációval” öröklődik. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonság nem minden olyan gyermeknél fejeződik ki, aki azt a szüleitől örökölte. “
Parafita társszerzője egy nemrégiben Carlos Sevillano szemészorvos által vezetett tanulmánynak, amely az ACHOO-ban szenvedő emberek szemének szerkezetét vizsgálta, keresve egy olyan anatómiai jellemzőt, amely kapcsolatban állhat ezzel a reflexszel. A kutatók megállapították, hogy a vizsgált alanyok 67%-ának az átlagosnál kiemelkedőbbek voltak a szaruhártyaidegei, “vagyis a szokásos szemészeti vizsgálat során jobban láthatóak” – mondja Parafita. Bár ez egy érdekes nyom, a kutatók óvatosak: “lehet, hogy van összefüggés, bár nem mondhatjuk, hogy jól megalapozott” – zárja a szemészorvos.
Tüsszögés orgazmus után
Az orvosi szakirodalomban vannak más, még furcsább esetek is dokumentálva: egyesek tüsszögnek, amikor tele a gyomruk, vagy orgazmus után, vagy akár egyszerű szexuális izgalom esetén. Röviden, még mindig sok mindent nem tudunk erről a reflexről. “Bár a tüsszentés védekező reflexreakció, ennél többet nem sokat tudunk róla” – áll egy 2009-ben megjelent áttekintésben.
Sőt, egyesek megkérdőjelezik a feltételezett funkcióját, vagyis azt, hogy erőszakosan kiűzi az orrdugulást okozó anyagot. 2012-ben az ausztráliai Sydney Egyetem emeritus professzora és William Burke idegtudós úgy döntött, hogy teszteli azt, amit mindenki természetesnek tartott anélkül, hogy bebizonyította volna: képes-e a tüsszentés kihúzni az okát az orrból. És meglepő módon a kísérletek azt mutatták, hogy sem a keletkező nyomás, sem a levegő orron keresztül történő kilökődése nem volt elegendő a küldetés teljesítéséhez.”
A Medical Hypotheses című folyóiratban közzétett tanulmányában Burke egy alternatív elméletet javasolt: “a nagy nyomás a szájpadláson lévő elágazások révén stimulálja a szekréciós neuronokat. Az orrváladék felhígítja az irritáló anyagot az orrban, és így megakadályozza, hogy az a tüdőbe jusson” – írta a tudós.”
Más szóval: Burke azt javasolja, hogy a tüsszentés során nyálka termelődik, amely beburkolja az idegen testet, mint például a pollen, ahelyett, hogy erőszakosan kilökné azt, vagy az orráram útján kifelé távozna. “Sok diák megismételte a tanulmányban leírt kísérleteket, és megerősítette ezt” – mondta Burke az OpenMindnak. A tüsszögés már nem egy misztikus rejtély, de még mindig sok tudományos rejtélyt rejt magában.
Javier Yanes
@yanes68
által