A kanadai akcentus klasszikus szállítói az Egyesült Államokban – az SCTV szkeccskomikus társulatától. (Fotó: YouTube)
A két ország földrajzi, kulturális és gazdasági közelségét tekintve szinte perverz, hogy az amerikaiak olyan büszkén vállalják tudatlanságukat minden kanadai dologgal kapcsolatban. Drake? Dan Aykroyd? Az új dögös miniszterelnök? Ennyi? De mindenki tudja, hogy a kanadaiaknak hogyan kellene hangzaniuk: ők egy olyan nép, amely az “about”-t “aboot”-nak ejti, és “eh”-t tesz a mondatok végére.
Ez sajnos tévedés. Mármint nyelvészetileg helytelen. A kanadaiak nem mondják azt, hogy “aboot”. Amit mondanak, az valójában sokkal furcsább.
A kanadai angol, az ország gigantikus mérete ellenére, közel sem olyan sokszínű, mint az amerikai angol; gondoljunk csak a hatalmas különbségekre egy Los Angeleno, egy bostoni, egy chicagói, egy houstoni és egy New York-i akcentusa között. Kanadában van néhány furcsa zóna: Új-Fundlandon és Labradorban egyfajta ír-kockney-hangzású dialektust beszélnek, és az angol nyelvű Québecben is van néhány egyedi jellegzetesség. De egyébként nyelvileg az ország meglehetősen egységes.
A Battery, St John’s városának egy része, Új-Fundland és Labrador. (Fotó: Carolyn Parsons-Janes/.com)
A kanadai angolban van néhány elszigetelt furcsaság, mint például a “zed” britizmus megtartása az ábécé utolsó betűje helyett, és a kemény “agh” hang megtartása ott, ahol az amerikaiak általában “ah”-t mondanának. (Kanadában a “pasta” rímel a “Mt. Shasta”-ra.) De ezektől a furcsaságoktól eltekintve a kanadai angolban két fő meghatározó tendencia van: A Canadian Raising és a Canadian Shift. Ez utóbbi az államokban California Shift néven ismert, és ettől hangzik olyan őrülten a Blink-182 énekese, Tom DeLonge: a magánhangzók szisztematikus vándorlása, amelynek eredményeképpen a “kit” úgy hangzik, mint a “ket”, a “dress” úgy, mint a “drass”, a “trap” pedig úgy, mint a “trop”. A SoCal-i akcentust lényegében szinte teljes egészében lemásolják Kanadában.
A kanadai eltolódás azonban jelentéktelen a Canadian Raisinghez képest, amely jelenség két nevezetes magánhangzó megváltozott hangzását írja le, és sokkal nagyobb következményekkel jár az ország identitására nézve, legalábbis az U.S.A.-ban.S. Onnan származik ez az egész “aboot” dolog.
A képeslapon a Broad Street látható Victoria-ban, BC-ben. (Fotó: Rob/Public Domain)
Az 1940-es években először katalogizált és 1973-ban Jack Chambers által elnevezett kanadai emelés egy Kanadában és az Egyesült Államok északi részein (és, mondhatni, Skóciában) előforduló váltás, amely két magánhangzót érint. Az első a “write” szó hangja, a második pedig régi barátunk, az “about”.”
“A Canadian Raising két diftongussal kapcsolatos” – mondja Jennifer Dailey-O’Cain, az Albertai Egyetem nyelvésze, aki az Egyesült Államokban nőtt fel, de ma már teljesen működő (de öntudatos) kanadai akcentussal beszél. Amikor az angol nyelvjárásokról beszélünk, szinte kizárólag a magánhangzókról van szó; az “r” hangok elhagyásától eltekintve a szavak végén, az angol nyelvjárások nagyjából ugyanazokhoz a mássalhangzókhoz ragaszkodnak. A “k” az egy “k”, az egy “k”, tudod? Nem magánhangzók. “Ezek a magánhangzók nagyon csúszósak és nehezen utánozhatók” – mondja Taylor Roberts kanadai nyelvész, aki egy népszerű oldalt tart fenn a kanadai nyelvjárás témájában. “A mássalhangzók könnyűek, de a magánhangzók trükkösek.”
A különböző magánhangzókat a nyelvnek a száj különböző részein való mozgatásával, kopogtatásával, görbítésével és bökdösésével hozzuk létre, miközben az ajkak különböző méretű köröket és oválisokat alkotnak. A nyelvészeknek van erre egy térképük, egyfajta zűrzavaros parallelogramma, de az is segít, ha egyszerűen csak elismétled magadban a szót, és alaposan megtapogatod, hová megy a nyelved. (Az elmúlt héten többször hallottam a kanadaiaktól az “about” szót, mint az alatt a négy év alatt, amíg Kanadában éltem.)
Torontói égbolt. (Fotó: Lissandra Melo/.com)
Ez a térkép az angol nyelv összes alapvető magánhangzóját tartalmazza: “ah”, “ee”, “oh”, “ooh”, “eh”, ilyesmi. Ezeket nevezzük monophtongoknak. Ha kombinálod őket, egy teljesen új hangpalettát kapsz, amit diftongusoknak nevezünk, egyfajta összetett magánhangzónak. A “bike” szó magánhangzója egy ilyen, amely az USA déli és nyugati részén az “ah” és az “ee” egyhangúságokból, az északkeleti, középnyugati és kanadai területeken pedig az “uh” és az “ee” egyhangúságokból áll. Ez utóbbi a Canadian Raising egyik példája.
Az “about” szóhoz az USA-ban is van egy diftongus. Ez az “ow” hang egy “agh” hangból áll, amely egy “ooh” hangba megy át. Az első hang, az “agh”, egy rendkívül mély magánhangzó a táblázatban.
A kanadaiaknál is van egy diftongus, de sokkal furcsább, mint nálunk. Ők az “agh” helyett egy olyan magánhangzóval kezdenek, ami egy közepes helyen van leképezve, de ami bizarr módon nem szerepel az amerikai nyelvészetben, pont. Ez egy kizárólag kanadai hang, amit az amerikaiak túlnyomó többsége nemhogy nem használ ott, ahol a kanadaiak használják, hanem egyáltalán nem használja. Teljesen idegen.
Vowel chart of Canada Raising. (Fotó: Peter238, CC BY-SA 4.0)
A kanadai diftongus az “about”-ban valami “eh”-hez közelebbivel kezdődik, és az amerikai nyelvi térképen valahol az “uh”, “oh” és “ooh” közötti üres helyre vándorol. Ez az átmenet valójában könnyebb a szájnak, mint az amerikai változat; a mi magánhangzóink mélyről magasra mennek, az övék pedig középről magasra.
Azt mondani, hogy a kanadaiak “aboot”-ot mondanak, nyelvészetileg pontatlan; az “ooh” egyhangú, a megfelelő kanadai dialektus pedig diftongust használ. Az “A-boat” valójában egy kicsit közelebb állna, bár persze ez attól függ, hogyan ejted a “boat” szót. Az Egyesült Államok nagy részén mindenféle diftongus lehet; Philadelphiában ez valami olyasmi, mint az “eh-ooh”, bár a leggyakoribb kiejtés inkább “oh-ooh”. A Középnyugat felső részén azonban egyhangú, ezért hangzik olyan jellegzetesen, amikor valaki az észak-dakotai Fargóból azt mondja, hogy “Fargo”. Kanada nagy részén pedig ez a hang inkább hasonlít a fargói akcentusra, mint bármi másra. Lehet, hogy közel áll, de a kanadaiak nem monoftongot használnak az “about”-ban. Nem mondják, hogy “a-boat”. Olyasmit csinálnak, amit az amerikaiak egyszerűen nem tudnak megérteni.
“Ami itt történik, az a kiejtés és az észlelés összetétele” – mondja Dailey-O’Cain. “A kanadaiak valóban másképp ejtik. Az amerikaiak hallják, és tudják, hogy ez más – hallanak egy különbséget, de nem tudják pontosan, hogy mi ez a különbség”. Az amerikaiaknál nincs jelen a kanadai diftongus az “about” szóban, ami megnehezíti a megértést. Tudjuk, hogy a kanadaiak valami furcsát csinálnak, de valójában ez annyira eltér a saját nyelvjárásunktól, hogy nem is igazán tudjuk kitalálni, mi a furcsa benne.
A legjobb tippünk? Nos, azt halljuk, hogy a kanadaiak megemelik az első magánhangzót a diftongusban, még ha nem is tudjuk, mit jelent az “emelés”. De a finomságok iránti igazi amerikai megvetéssel úgy döntünk, hogy ezt a lehető legszélsőségesebb emelt magánhangzóként értelmezzük: “ooh”. Olyan ez, mint egy strandművész karikatúrája, amely eltúloz egy vonást a realizmuson túl a rajzfilmek földjére: hallunk egy különbséget, és ezt a különbséget olyan magasságba emeljük, ami valójában már nem is helyes.
Prairies of Saskatchewan. (Fotó: Martin Cathrae/CC BY-SA 2.0)
A nagy kérdés az, hogy nos, miért történt ez? Milyen lehetséges magyarázat lehet ennek a furcsa diftongusnak a kialakulására a határtól északra?
A nyelvészek általában nem próbálnak válaszolni az ok-okozati kérdésekre. “Miért? Erre nem tudok válaszolni” – mondta Dailey-O’Cain, amikor megkérdeztem. “Néha meg lehet vizsgálni a folyamatos változásokat, ha megfelelő adatokkal rendelkezünk, de ez nagyon-nagyon nehéz”. De vannak elméletek. Az egyik különösen izgalmas magyarázat az úgynevezett Nagy magánhangzó-eltolódással kapcsolatos. Ha valaha is elgondolkodtál azon, hogy miért olyan legendásan szörnyű megtanulni az angol nyelvet, a problémák nagy része a Great Vowel Shiftre vezethető vissza.
Az “aboot” és a Drake mellett úgy tűnik, az egyetlen kanadai exportcikk Amerikába a poutine. (Fotó: Quinn Dombrowski, CC BY-SA 2.0)
A Nagy magánhangzóváltás kezdetére és végére nincs pontos dátum, de legfeljebb azt mondhatjuk, hogy az 1100-as és az 1700-as évek között történt, a legfontosabb és legnagyobb változások valószínűleg az 1400-as és 1500-as években történtek. Ez egybeesik a középangolról a modern angolra való áttéréssel, valamint a helyesírás egységesítésével. Maga a váltás? Minden egyes “hosszú magánhangzó” – “ey”, “ee”, “aye”, “oh”, “ooh” – megváltozott. (Senki sem tudja, miért. A nyelvészet végig teknősbéka.)
A Nagy magánhangzó-eltolódás előtt a “bite”-t inkább úgy ejtették, mint a “beet”-t. A “húst” inkább úgy ejtették, mint a “mate”-t. Minden csak úgy átcsúszott egy fokozattal. Ez fokozatosan történt; az első szó, a “harapás” “répának” indult, aztán “csali” lett belőle, majd “beyt”, végül “harapás”. Ezekről itt hallhatsz egy szép hangosbeszélgetést.
Ha kíváncsi vagy, mi a különbség a “bait” és a “beyt” között, nos, itt van a Canadian Raising egyik lehetséges eredete. A “beyt”, a Nagy magánhangzó-eltolódás egyik későbbi, de nem végső szakasza, rendkívül hasonlít a ma beszélt kanadai emelt hangra. Van egy – nem feltétlenül mindenki által elfogadott – elmélet, amely szerint a kanadai Raised magánhangzók valójában a Nagy Magánhangzó-eltolódás megőrzött maradványai, egy köztes magánhangzó hang, amely valahogy borostyánba ragadt a Nagy Fehér Északon.
Mégis lehet, hogy az angolok egy bizonyos populációja abból a bizonyos korszakból, 1600 körül, Kanadában kötött ki, és az elszigeteltség miatt nem figyelte meg az Angliában zajló további változásokat. Lehet.
De nekem tetszik ez a magyarázat. A kanadaiak nem furcsák, hanem tisztelik a múltat. Egy nagyon sajátos múltat, amit mindenki más átugrott. Ez egy borzasztóan jól hangzó diftongus.
Korrekció: Ez a cikk eredetileg rosszul írta Dan Aykroyd vezetéknevét. A cikket az első megjelenés óta frissítettük, hogy bővebben kifejtsük a “boat” szó kanadai kiejtésében a monophtongok és a diftongok szerepét.”
A cikket frissítettük.