A természet inkább úgy működik, mint az EU. Vannak megállapodások a fajok között. Kellemetlen kapcsolatok. Bizalmatlanság. Határok. Határok. Terület. Befektetések. Mégis, időről időre új és meglepő kapcsolatok alakulnak ki az állatok között. A legritkábbak közé tartozik a mutualizmus.
Az embernél, akárcsak más állatoknál, a mutualizmus ritka. A héten azonban a tudósok bejelentették, hogy a vadon élő mézpásztor – egy meglehetősen jellegtelen barna madár – és a helyi emberek közötti mutualista kapcsolat még szorosabb és furcsább, mint azt sokan sejtették. Ezek a furcsa madarak nem csupán az emberi vadászokat vezetik a méhfészkekhez, cserébe a zsákmány egy részéért, a tudósok most felfedezték, hogy a madarakat egy jellegzetes trillázó hanggal lehet előcsalogatni a fákról, amelyet a helyi vadászok és gyűjtögetők használnak mézkeresés közben. A kutatók szerint a vadászokat apáik tanítják meg erre a különleges trillázó hangra. Lényegében ők hívják be a mézesmadarakat.
Az üzlet maga egyszerű. Az embereknek kell a méz. A madaraknak a méhlepény kell. A madár elvezeti az embert a mézhez, és mindkét faj boldogabban jön ki az üzletből, mint ahogyan bementek. Biológiai értelemben ez mutualizmus. Bár az emberek is kapnak belőle valamit, kétségtelenül kizsákmányolnak minket a folyamat során. És ez rendben is van.
A természetben meglehetősen ritka az ehhez hasonló kölcsönösség, főként azért, mert a természetes szelekció (mindenféle előrelátás vagy fair play-érzék híján) olyan könnyen a csalók felé húz. A társulások elkerülhetetlenül felbomlanak, a kapcsolatok szétesnek.
A bélbaktériumainkon kívül nekünk, embereknek nincs igazán mutualista kapcsolatunk más élőlényekkel. Nincs olyan különleges dallam, amit elénekelhetnénk, hogy varázslatos módon a közeli sünöket a kertünkbe csalogassuk, hogy csigákat lakmározzanak. Soha nem lesz olyan különleges kacsintás, amellyel a halászok a vidrákat bátoríthatnák, hogy fogjanak halat, amit aztán mi kicsontozunk nekik, cserébe a fogás egy részéért. A világ szegényebb emiatt.
Az állatvilágban miért nincs több mutualista barátunk? Talán azért, mert minden intelligenciánk ellenére még mindig hiányzik belőlünk az előrelátás a bizalomhoz. Talán, mint oly sok más élőlény, mi is túl könnyen hajlamosak vagyunk a csalásra. Nehéz biztosra menni.
Az ember és az állatok között azonban sok olyan kapcsolat van, amely közel áll a mutualizmushoz. Gondoljunk csak Japán és Kína hagyományos halászaira, a kormoránjaikra, akiket a folyók mélyére küldenek, hogy halat gyűjtsenek, amit aztán megosztanak gazdáikkal. Gondoljunk csak a patkányokra, akik taposóaknákat keresnek, cserébe jutalomfalatért. Mentőkutyák. Azokra a sólymokra, amelyeket minden évben kihelyeznek Wimbledonban. A haszonállatok. Mindegyik példában, bár a dolgok elsőre kölcsönösnek tűnnek, mégsem azok. Csak egy kéz van a kormányrúdnál, amely az emberi profit felé irányítja azt – egy emberi kéz. Nézzük meg például alaposan a kormoránokat, és látni fogunk egy csapdát a madár torkának tövénél, amely megakadályozza, hogy nagyobb halakat nyeljen le, amelyeket a halászok maguknak akarnak. Majdnem mindig miénk az üzlet, amikor más állatokkal dolgozunk. És ők ennek következtében apránként elkényeztetetté válnak. Persze nem mintha a mézesmadár egy szent lenne. Ő is kiveszi a részét a csalásból: ő is – akárcsak a kakukk – egy költésparazita.
Van még egy állat, akivel kölcsönösségi viszonyt alakíthattunk volna ki: a delfin. Nem az összes delfinnel, csak a palackorrú delfinek egy apró alpopulációjával a brazíliai Lagúnában. Ezek az együttműködő delfinek “sztereotip fejcsapásokkal” jelzik a halászoknak, hogy hol vannak a halak. A tudósok feltételezik, hogy hasznot húznak a hálókból kiáramló halakból, de senki sem lehet egészen biztos benne.
A mézesmadár még mindig lenyűgözőbb. Ez egy olyan mutualista, amely megőrzi bizonyos távolságtartását. Kissé titokzatos és kissé vad marad. Érdekes számomra, hogy ilyen kevés állatnak van ilyen kapcsolata velünk, mint ennek. Azt hiszem, ez sokat elmond az emberi fajról.
És így tisztelgek a mézeskalauz előtt. Ez a rendkívüli madár valahogy kialkudta a valaha volt talán első kereskedelmi megállapodást egy vadon élő állat és egy ember között. A bizalomteljes összefogás jelzőfénye egy gyanakvó világban. Talán az egyetlen vadon élő barátunk. Remélem, egy nap még több lesz. Ki tudja, talán a mézes kalauz többféleképpen is vezethet minket.
- Megosztás a Facebookon
- Megosztás a Twitteren
- Megosztás e-mailben
- Megosztás a LinkedInen
- Megosztás a Pinteresten
- Megosztás a WhatsAppon
- Megosztás a Messengeren