Discussion
Az amerikaiak várható átlagos élettartama folyamatosan emelkedik. A Világbank szerint jelenleg 78,6 év, szemben az 1960-as 69,7 évvel . Ahogy az amerikaiak tovább élnek, ez együtt jár azzal a megnövekedett igénnyel és vágyakozással is, hogy függetlenek maradjanak. A Gallup gazdasági és személyes pénzügyi felmérése szerint az amerikaiak átlagos nyugdíjkorhatára a két évtizeddel ezelőtti 57 évről 61 évre emelkedett. Az átlagos nem nyugdíjas amerikai most 66 évesen tervezi a nyugdíjba vonulást, szemben az 1995-ös 60 évvel. A nem intézményesített idősek mintegy 29%-a (11,3 millió) él egyedül. A 75 év feletti nők csaknem fele egyedül él.
A népesség elöregedése óriási nyomást gyakorol az egészségügyi erőforrásokra. A trauma a vezető halálozási ok a ≤45 éveseknél, és továbbra is a harmadik vezető halálozási ok a 45-64 éveseknél és a nyolcadik a ≥66 éveseknél. A nem szándékos sérülés okozta halálesetek között a 25-34 éveseknél az esés a 10. vezető halálok, de az élet minden egyes évtizedében folyamatosan növekszik, és a hatodik évtizedre felváltja a gépjárműbalesetet a nem szándékos sérülés okozta halálesetek első számú okaként. A Center for Disease Control szerint 2010-ben 26 009 haláleset következett be közvetlenül esés következtében .
Egy hosszmetszeti vizsgálat >16 y kimutatta, hogy a létráról való leesés évente átlagosan 136 118 sürgősségi osztályos látogatásért felelős az Egyesült Államokban, ami 100 000 emberre vetítve évente átlagosan 49,5 esetet jelent . Intézményünkben a létráról történő lezuhanások a vizsgált időszakban a traumatológiai értékelések 1,3%-ának feleltek meg. A mi populációnkban az átlagéletkor 55,6 ± 14,8 év volt, ami körülbelül egy évtizeddel idősebb, mint más tanulmányokban . Ez a különbség a regionális demográfiai különbségekkel magyarázható, mivel Tucsonban több nyugdíjas leányközösség is található, és az idősebb téli látogatók beáramlását látja vendégül. A témával kapcsolatos más tanulmányokkal összhangban a mi populációnk túlnyomórészt férfi volt (89,3%) .
Hiszünk abban, hogy ez egy fontos téma, mert a létráról való leesés következtében elszenvedett sérülések potenciálisan megelőzhetők. Egy retrospektív vizsgálatban, amelyben strukturált telefonos interjúkat is végeztek az esés körülményeinek feltárására, Partridge azt találta, hogy a legtöbb elesett személynek nem segített senki más. Az ilyen esések leggyakoribb okaként a létra helytelen elhelyezését és a túlzott nyúlkálást jelölte meg . A 46-65 éveseknél a létráról történő esések közel 70%-a, a >66 éveseknél pedig 90%-a otthon történt, ami megerősíti azt az elképzelést, hogy az idősödő népesség különösen veszélyeztetett, mivel lehet, hogy senki más nem segíti őket.
A vizsgálatunkban a létráról történő esésekből származó sérülési minták összességében összhangban vannak a korábbi tanulmányokban talált mintákkal. Tanulmányunkban a mellkasi és a gerinc sérülései voltak a leggyakoribbak a létráról való leesés után elszenvedett sérülések, amelyek a betegek 29%-át, illetve 26%-át érintették. A fennmaradó sérülések csökkenő gyakorisági sorrendben a következők voltak: fej (n = 66, 19,41%); alsó végtagi törések (n = 64, 18,82%); felső végtagi törések (n = 60, 17,65%); medence törések (n = 34, 10%); és intraabdominális sérülések (n = 25, 7,35%). A mi vizsgálatunkban a sérülések megoszlása némileg eltért a D’Souza és munkatársai által e témában végzett eddigi legnagyobb tanulmánytól. Ugyanakkor a National Electronic Injury Surveillance System (NEIS) adatbázisát felhasználva, amelyben 136 118 beteget kezeltek 16 éves időszak alatt, D’Souza és munkatársai azt találták, hogy a leggyakrabban sérült testrészek az alsó és felső végtagok voltak, amelyek 30%-ot, illetve 22%-ot tettek ki. Úgy véljük, hogy az eltérő eredmények a sérülések osztályozásában mutatkozó különbségekből és abból adódtak, hogy a NEIS-adatbázis nem szolgáltat olyan részletességű sérülési információkat, mint amilyeneket mi a kórlapok részletes áttekintéséből tudtunk előállítani. A mellkasi és gerincsérülések nem tartoznak a NEIS által kifejezetten rögzített kategóriák közé. Richter és munkatársai 101, átlagosan 24 láb magasból, balesetből és öngyilkosságból bekövetkezett esést is magában foglaló beteg vizsgálatában megállapították, hogy a sérülések 83%-a a mellkasi és ágyéki régiót, különösen a mellkas- és ágyéki csomópontot érintette. A mi vizsgálatunk, amelyben egy specifikusabb, csak létráról lezuhanó betegpopulációt vizsgáltunk, szintén a mellkasi és ágyéki gerincet találta a gerinc leggyakrabban sérült részének. Mindkét tanulmány az esés magassága közötti jelentős különbség ellenére úgy találta, hogy a tompa hasi sérülések viszonylag ritkák voltak.
A korábbi tanulmányok az esésekből származó sérülési mintázatot az életkorral összefüggésben vizsgálták, bár ezek az esések más, nem létráról történő eséseket is magukban foglaltak. Egy >15 ft-os esésekkel foglalkozó tanulmányban Demetriades és munkatársai a medencecsonttörések, combcsonttörések és gerincsérülések megnövekedett előfordulását találták az idős betegpopulációban . Sterling és munkatársai a geriátriai (>65 éves) esésekről szóló tanulmányukban a fej- és/vagy nyaki, mellkasi, medence- és végtagsérülések nagyobb gyakoriságáról számoltak be a kohorszcsoporttal összehasonlítva . Tudomásunk szerint egyetlen más tanulmány sem foglalkozott a létráról történő leesések sajátos sérülési mintázatával az életkor függvényében.
Vizsgálatunkban az életkor növekedése a létráról történő leesések átlagos magasságának csökkenésével, de a sérülés súlyosságának romlásával járt együtt. Ezenkívül a ≥66 éves betegek négyszer nagyobb valószínűséggel szenvedtek ISS >15-ös ISS-t a 18-45 éves referenciacsoporthoz képest. A ≥66 éves betegek 3,4-szer nagyobb valószínűséggel szenvedtek fejsérülést és 2,7-szer nagyobb valószínűséggel szenvedtek mellkasi sérülést a referenciacsoporthoz képest. Az orsó- és singcsonttörések, amelyek a leggyakoribb felső végtagi töréseket alkotják, a ≥66 éves betegek körében voltak a legkevésbé gyakoriak (OR, 0,35; 95% CI, 0,13-0,96). Gyanítjuk, hogy ez a sérülésmintázatbeli különbség a talajjal való ütközéskori testhelyzetből adódhat, amely a korcsoportok közötti reakcióidőbeli különbségekből adódik. A fiatalabb betegek, akiket a létrán közvetlenül az esést megelőző pillanatnyi instabilitás riaszt, ösztönösen, kinyújtott karral reagálhatnak, hogy megpróbálják a becsapódást lefogni és megelőzni a fej és a törzs sérüléseit. Az idősebb betegek, akiknek lassabb a reakcióidejük, esetleg nem reagálnak elég gyorsan, és nagyrészt a törzsükkel és a fejükkel csapódnak a talajba. Lapostolle és munkatársai tanulmánya szerint az, hogy a >3 m-ről (9,8 láb) történő esések után mely testrészek csapódtak először a talajba, közvetlenül összefügg a halálozással. Gyanítjuk, hogy ugyanez a változó befolyásolja a sérülések mintázatát és súlyosságát is. Ennek a javaslatnak intuitív értelme van, de tudományos validálásra szorul az életkorral összefüggő esésmechanika tekintetében.
A teljes halálozási arány vizsgálatunkban 3,8% volt (n = 13). Bár az összes haláleset az utóbbi két korcsoportban történt, a halálozásban nem volt statisztikai különbség a korcsoportok között. Ez ellentmondásos, tekintve, hogy a növekvő életkor magasabb ISS-sel, több fej- és törzsi sérüléssel járt együtt, ami nagyobb kórházi felvétel szükségességét eredményezte. Úgy véljük, hogy ez a kis mintanagyság miatt 2-es típusú hiba lehet. A felvétel pontos oka nem volt ismert, de a felvett betegek közel felénél műtétet hajtottak végre. Úgy tűnt, hogy azok közül, akiket felvettek, az időseknél nagyobb volt a fejsérülés előfordulása. A felvétel egyéb okai, amelyeket nehezebb lett volna kivonni, a fájdalomcsillapítás, a neurológiai állapot ellenőrzése és a bordatöréses betegek légzőszervi ellátása lehettek.
Vizsgálatunknak számos korlátja van. Először is, retrospektív jellege az adatgyűjtés bizonyos eredendő pontatlanságával jár. Az esés magassága, bár statisztikailag szignifikáns eredmény, mivel a sérülési mintázattal állt összefüggésben, a beteg és a családtagok jelentésén alapult. A 340 betegből álló mintánk mérete lehet, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az életkor függvényében jelentős különbségeket észleljünk a létraesülésből eredő halálozásban.
Végeredményben a ≥66 éves betegek különösen veszélyeztetett populációnak számítanak a létráról való leesés után. Bár az idősebb betegek kisebb magasságban estek le létráról, súlyosabb sérüléseket szenvedtek, magasabb felvételi arányokkal. A sérülési mintázat az életkor növekedésével változott: a fiatalabb betegeknél több kéz- és alkartörést, az idősebbeknél pedig több traumás agysérülést és törzsi sérülést szenvedtek. Az idősebb betegeknél a legtöbb esés otthon történik, a munkahelyi környezetben rendelkezésre álló munkavédelmi eszközök nélkül. Külön erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy elérjük ezt a magas kockázatú populációt. A létrák biztonságos használatára vonatkozó közoktatást minden egyénre, különösen az idősekre kell szabni.