Ulrich Tröhler tézise szerint az orvostudomány mennyiségi és kritikai megközelítése nem Párizsból indult el a 19. század első felében, ahogy azt általában gondolják, hanem a 18. század második felében Nagy-Britanniában alakult ki. Ebben az időben számos brit orvos érzékelte a meglévő és javasolt kezelések megfelelő empirikus értékelésének szükségességét. Megértették, hogy az előrelépés útja a dogmáktól és a betegségek bonyolult patofiziológiai elméleteitől való hagyományos függőség elutasítása, és ehelyett az összehasonlító vizsgálatokra való támaszkodás, amelyek eredményeit számokban fejezték ki – amit ők “orvosi aritmetikának” neveztek.
A könyv, amelynek gyökerei egy több mint húsz évvel ezelőtt írt doktori értekezésből erednek, végre széles közönség elé tárja Tröhler értékes és lenyűgöző kutatásait. Nagyjából három részre tagolódik. Az elsőben áttekintést kapunk a tizennyolcadik századi brit orvoslás helyzetéről, és ismertetjük azokat a szellemi és szerkezeti elemeket, amelyek lehetővé tették az új aritmetikai megközelítés alkalmazását. A szellemi alapot lényegében a “racionális empirizmus” légkörének kialakulása, a megfigyelés általános hangsúlyozása az elmélet helyett, valamint az orvosi társaságok bősége jelentette, amelyek lehetővé tették e nézetek terjesztését. A strukturális változást az intézményesített orvosi ellátástól való fokozott függőség jelentette a kórházakban és a gyógyszertárakban, valamint a fegyveres erőkben, ami lehetővé tette, hogy megfelelő számú esetet gyűjtsenek össze az új módszerek alkalmazásához.
A második és legnagyobb rész a kortárs egészségügyi problémák feltárása Tröhler elméletének illusztrálására. Tröhler azt állítja, hogy ez az előadás az általános olvasóközönségnek szól, és kétségtelen, hogy egyszerre nyújt élénk betekintést a korszak orvosi gyakorlatába és meggyőző érvet a kvantitatív értékelés brit eredete mellett. A tárgyalt témák a láz (a tizennyolcadik század `rákja’) kezelése, a hólyagkövek műtéte, a skorbut kezelése és megelőzése, a vízkórban alkalmazott digitalis, a gyógyvizek használata reumatikus panaszok esetén, a végtagsérülések háborús amputációja, valamint a szifilisz és a szemgyulladás elleni küzdelem a hadseregben. Tröhler kimerítő kutatásai még a nagyon is ismerteket, mint például Lind munkáját a skorbutról és Witheringét a vízkórról, is felelevenítik.
A harmadik és egyben utolsó részben a legfontosabb eredményeket foglalja össze. Szó esik arról, hogy milyen típusú emberek találták fel ezt az új gyógymódot – gyakran a főáramlaton kívül álló, `disszidens’ természetű, skót kapcsolatokkal rendelkező, katonai vagy provinciális háttérrel rendelkező emberek. Szó esik az `orvosi aritmetika’ közvetlen hatásáról a mindennapi gyakorlatra, valamint a betegeken végzett kísérletekkel kapcsolatban felmerülő etikai kérdésekről. A legjelentősebb, hogy Tröhler feltűnő párhuzamot von a “számtani megfigyelők és kísérletezők” tizennyolcadik és tizenkilencedik század eleji munkája és a huszadik század második felében és a huszonegyedik század elején zajló fejlemények között. Az embert többször is lenyűgözi a bizonyítékokon alapuló orvoslás ezen úttörői által alkalmazott módszerek látszólagos korszerűsége.
Nekem nincs komoly kritikám. A cím közvetlen idézet a tizennyolcadik századból, de a könyv talán valami inspirálóbbat érdemelt volna. Tröhler `rocky Swiss English’ (saját szavai) esetenként elkerülte a szerkesztők figyelmét. Ez egy tudományos és szórakoztató mű. A szerző érthetően érvel, bőséges történelmi részletekkel, amelyekre alaposan hivatkozik. Az Edinburgh-i Királyi Orvosi Kollégium nagyon szépen, puha kötésben, kellemes illusztrációkkal és meglepően kedvező áron adta ki. Bátran ajánlom mindazoknak, akiket érdekel a brit orvostudomány története vagy jövője.