Discussion
A laboratóriumi állatokkal foglalkozó dolgozók, például tudósok, technikusok, orvosok és állatkezelők egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve a munkahelyi állatokkal szembeni szenzibilizáció és allergia szempontjából. A rágcsálók, különösen a patkányok és az egerek a legfontosabb laboratóriumi állatok, amelyek hozzájárulnak ehhez a problémához, mivel széles körben használják őket a kísérleti kutatásokban. A munkahelyi rágcsálóallergia a jelentések szerint az expozíciónak kitett személyzet 11-44%-át érinti6). Ezen túlmenően a nem munkahelyi környezetben az általános lakosság körében is jelentős aggodalomra ad okot7).
A laboratóriumi állatokkal szembeni érzékenyítés általában a kitett személyzet 15%-ánál fordul elő a munka első 3 évében; és körülbelül 10%-nál allergiás tünetek is jelentkezhetnek, mint például rhinoconjunctivitis (80%), bőrreakciók, beleértve a csalánkiütést vagy a viszkető makulopapuláris kiütéseket (40%), asztma (20%-30%) és anafilaxia7-9). Laboratóriumi rágcsálók csípésével összefüggő anafilaxiás reakciókról korábban csak 6 esetben számoltak be (3 patkánycsípés és 3 egércsípés miatt)1-5).
Az anafilaxia egy akut, életveszélyes szisztémás reakció, amely különböző mechanizmusok és különböző klinikai megjelenési formák és súlyosság miatt alakul ki. Ezeknél a betegeknél a patkány- és egérharapást követően gyorsan allergiás reakció alakult ki a bőr és a légzőszervek érintettségével; és teljesítették az anafilaxia diagnózisának klinikai kritériumait10). Az anafilaxia jeleinek és tüneteinek azonnali felismerése kulcsfontosságú, mivel a kezelés késedelme jelentős morbiditást és mortalitást eredményezhet. Szerencsére az esettanulmányunkban szereplő betegeknél megfigyelt allergiás reakciók végül anélkül oldódtak meg, hogy epinefrin beadására lett volna szükség, amely az anafilaxia esetén a legmegfelelőbb gyógyszer lett volna10).
A rágcsálóallergia kialakulásának néhány kockázati tényezője közé tartozik az aeroallergén expozíció mértéke, az atópia, a genetikai fogékonyság, a hím rágcsálókkal való munka, és ami a legfontosabb, a munkahelyi rágcsálóallergéneknek való kitettség7-9). A különböző laboratóriumi állatokkal dolgozók közül az állatok kezelői jelentik a legnagyobb kockázatot a szenzibilizáció és a tünetek kialakulásának szempontjából, mivel az állati allergéneknek való expozíció magasabb szintje miatt7). Bár a rágcsálócsípés miatti anafilaxia szinte kizárólag a munkahelyi környezetben fordul elő, meglepő módon azonban a foglalkozással kapcsolatos szakirodalomban még soha nem számoltak be róla. Ez azt tükrözheti, hogy az anafilaxia kérdését nem ismerik eléggé az egészségügyi dolgozók körében, akik maguk is a legnagyobb kockázatot hordozzák a laboratóriumi állatok harapását követő életveszélyes reakciók kialakulására. Úgy véljük, hogy a laboratóriumi állatcsípések okozta potenciálisan súlyos allergiás reakciók tudatosítása hasznos védőintézkedések, valamint megfelelő kezelési stratégiák kidolgozásához vezethet a rágcsálóallergiában szenvedő laboratóriumi dolgozók számára.
A laboratóriumi állatallergia patogenezise a levegőben terjedő különböző állati fehérjékkel szemben specifikus IgE termelődésével jár, amely bőrpróbával vagy in vitro vizsgálatokkal kimutatható. Rágcsálóknál a különböző allergénforrások közé tartozik a szőr, a szőr, a nyál, a vizelet és a szérum. Ezek közül patkányoknál és egereknél a vizelet jelenti az allergének fő forrását. Az egér és patkány fő allergének többsége a májban termelődik androgén hormonok hatására. Ezért a hím rágcsálókkal való munka fontos kockázati tényezője a laboratóriumi állatallergiák kialakulásának. A patkány- és egérallergének szekvencia-homológiát mutatnak, és kimutatták a köztük lévő IgE keresztreaktivitást7-9).
A dózis-válasz kapcsolat nem lineáris jellegűnek bizonyult, ezért a rágcsálóallergén-expozíció, a szenzibilizáció és a tünetek közötti kapcsolat összetettnek tűnik. Számos tanulmány kimutatta, hogy a rágcsálóknak leginkább kitett munkavállalóknál kevesebb tünetet vagy szenzibilizációt találtak a mérsékelten kitett munkavállalói csoportokhoz képest. A legmagasabb allergénexpozícióval rendelkező munkavállalóknál a patkányspecifikus IgG4 antitestek magas szintjét és a specifikus IgG4 és IgE antitestek magas arányát figyelték meg; ami kevesebb szenzibilizációval és tünetekkel járt együtt7-9). Bár a rágcsálóallergiával szembeni tolerancia kialakulásának mechanizmusa továbbra is tisztázatlan, feltételezések szerint az intradermális expozíciós útvonal és a környezetben lévő allergének tartósan magas szintje – a rágcsálóallergének kis részecskemérete miatt – a tolerancia kialakulásában szerepet játszó lehetséges tényezők lehetnek7).
A laboratóriumi állatallergia esetén a legjobb beavatkozás az állati allergéneknek való kitettség csökkentése a munkahelyen a szenzitizáció és a tünetek kialakulásának megelőzése érdekében. Ez különböző stratégiákkal érhető el, beleértve a helyettesítést, a mérnöki ellenőrzéseket, az adminisztratív ellenőrzéseket és az egyéni védőfelszerelések használatát11). A helyettesítés magában foglalja a kevésbé allergén fajok vagy nőstény állatok használatát a hím állatokkal szemben, valamint az in vitro technikák alkalmazását állatkísérletek helyett. A műszaki ellenőrzés magában foglalja az elszívó szellőzés javítását, például a szűrővel ellátott ketrecek használatát, a nagy hatékonyságú részecskeszűrős (HEPA) szellőztetést, a fokozott szobai légcserét és a pormentes ágyneműt11). Az egyedileg szellőző ketrecekből álló új ketrecrendszer bevezetése jelentősen csökkentette az állatok aeroallergén-szintjét12). Az adminisztratív ellenőrzések közé tartozik a munkamódszerek módosítása, például az állatok szellőztetett szekrényekben történő kezelése, a ketrecek automatikus tisztítása és a szellőztetett asztalok használata az állatok aeroallergén-expozíciójának minimalizálása érdekében9). Az egyéni védőfelszerelések, mint például a teljes arcmaszkkal ellátott légzőmaszk, szemvédő, kesztyű, ruházat és lábbeli; valamint a munka befejezése utáni alapos kézmosás és zuhanyozás szintén jelentősen csökkentheti az aeroallergén-expozíció mértékét11). A laboratóriumi állatallergiák csökkentésére irányuló ezen beavatkozások aeroallergén-szintekre gyakorolt hatásainak alátámasztó bizonyítékai azonban korlátozottak9).
A szenzibilizált és tüneteket mutató egyének gyakoriságának/számának meghatározására irányuló felügyeleti vizsgálatok lehetőséget nyújtanak a munkavállalók tudatosságának növelésére és a laboratóriumi állatallergiák fontosságának hangsúlyozására, amelyet az exponált személyzet körében esetleg alulértékelnek. A szűrővizsgálatok hasznosak lehetnek a laboratóriumi állatallergia szempontjából nagy kockázatnak kitett egyének azonosításában. Minden dolgozót ki kell képezni az egyéni védőfelszerelések helyes használatáról, az állatok megfelelő kezeléséről és hulladékkezeléséről, az általános higiéniáról és a védőruházat váltási rutinjáról az allergén expozíció hatékony csökkentése érdekében13). Továbbá, ki kell oktatni őket a laboratóriumi állatallergia tüneteinek felismerésére; és ismerniük kell az akut vagy súlyos reakciók, például az asztmás rohamok vagy az anafilaxia megfelelő kezelését.
Azoknak a dolgozóknak, akikről ismert, hogy szenzibilizáltak, kerülniük kell az ismételt állati expozíciót, és rendszeresen nyomon kell követni a tünetek kialakulását olyan felügyeleti programok segítségével, mint például kérdőívek, bőrvizsgálat, in vitro vizsgálat a specifikus IgE antitestekre, tüdőfunkciós teszt és metakolin kihívás teszt (ha asztma gyanúja áll fenn). A laboratóriumi dolgozók oktatásából és képzéséből, különböző ellenőrző intézkedésekből és orvosi felügyeletből álló átfogó program bizonyítottan megelőzi a laboratóriumi állatallergiák előfordulását11). A tüneteket mutató egyének farmakológiai kezelése általában hasonló a nem munkahelyi allergiában szenvedők kezeléséhez. Továbbá olyan munkahelyen, ahol a munkavállaló rágcsálókra való túlérzékenységben szenved, még akkor is megfontolandó az olyan irányelvek megváltoztatása, amelyek biztosítják az adrenalin autoinjektorhoz való hozzáférést, ha korábban nem tapasztalt anafilaxiát; mivel az anafilaxia első megjelenése az első harapás miatt következhet be, mint a korábban bemutatott két eset esetében.
Egyes esetekben azonban a súlyos allergiás tünetekkel küzdők számára nem feltétlenül a kerülés az egyetlen megoldás, és szükség lehet a munkahely áthelyezésére vagy a munkahely megváltoztatására. Bár a laboratóriumi állatallergia okozta asztma és rhinitis sikeres kezeléséről számoltak be immunterápia alkalmazásával; klinikai értéke azonban a laboratóriumi állatcsípés okozta anafilaxia esetében még nem egyértelmű5,8).
Összefoglalva, a laboratóriumi állatcsípés, különösen a rágcsálók okozta anafilaxia, bár ritkán fordul elő, de súlyos és életveszélyes lehet. Az egészségügyi dolgozókat fel kell hívni a figyelmét arra, hogy az anafilaxia a munkahelyükön bekövetkező állatharapás potenciálisan súlyos következménye lehet, és fel kell készülniük a megfelelő kezelésre.
A kézirat kapcsán valamennyi szerző nem jelentett be összeférhetetlenséget.