RCCS Annual Review

Introduction

Karl Polanyi: A kapitalista gazdaság beágyazatlansága

6Tény, hogy egyes szerzők hajlamosak panaszkodni, hogy a beágyazottság fogalmát csak kétszer használják A nagy átalakulás során. A megfelelő szemlélettel átitatott olvasó azonban – vagyis az, aki alaposan tanulmányozta és elemezte Polanyi gondolkodásának egészét – képes lesz megragadni a fogalom teljes jelentését:

A piaci minta, mivel egy sajátos motívumhoz, a teherautó vagy csere motívumához kapcsolódik, képes egy sajátos intézményt, nevezetesen a piacot létrehozni. Végső soron ezért van az, hogy a gazdasági rendszer piac általi irányítása elsöprő jelentőségű a társadalom egész szerveződésére nézve: nem kevesebbet jelent, mint a társadalomnak a piac adalékaként való működtetését. Ahelyett, hogy a gazdaság a társadalmi viszonyokba ágyazódna, a társadalmi viszonyok a gazdasági rendszerbe ágyazódnak. A gazdasági tényező létfontosságú jelentősége a társadalom létezése szempontjából kizár minden más eredményt. Ha ugyanis a gazdasági rendszer egyszer külön intézményekbe szerveződik, amelyek sajátos motívumokon alapulnak és különleges státuszt biztosítanak, akkor a társadalmat úgy kell alakítani, hogy ez a rendszer a saját törvényei szerint működhessen. Ez az értelme annak az ismert állításnak, hogy a piacgazdaság csak piaci társadalomban működhet. (Polanyi, 2000: 77, kiemelés hozzáadva)

Az újraelosztás hatalmas ősi rendszereiben a csereügyletek, valamint a helyi piacok szokásos, de legfeljebb alárendelt vonása volt. Ugyanez igaz ott is, ahol a kölcsönösség uralkodik; a csereügyletek itt rendszerint hosszú távú, bizalmat és bizalmat feltételező kapcsolatokba ágyazódnak, egy olyan helyzetbe, amely hajlamos eltörölni az ügylet kétoldalú jellegét. (Polanyi, 2000: 81-82, kiemelés hozzáadva)

7 Ezek az idézetek tökéletesen illusztrálják azt az alapvető tényt, hogy Polanyi az egész könyvben egyértelműen szembeállítja a kapitalista társadalmat a múltbeli közösségekkel, ahol a gazdaság, más intézményi minták által keretezve, nem létezett külön a társadalom egészétől, sőt, legtöbbször nem is volt azonosítható, észrevehető entitás, mivel teljesen alámerült a társadalmi kapcsolatokba. Ezzel szemben a kapitalizmusban a gazdaság kibontakozott (azaz elszabadult vagy, úgymond, autonómmá vált), kiszolgáltatva a társadalmat egy vak mechanizmusnak – az önszabályozó piacnak -, amely irányítja és felülírja azt. Így a gazdaság beágyazottsága a gyakorlatban egyenlő az árképző piacok rendszerének hiányával.

8Mellett, és ami még fontosabb, csak egy felületes elemzés elégedne meg a fogalom jelentésének explicit, szó szerinti keresésével. Nyilvánvalónak tűnik, hogy túlságosan reduktív lenne a vizsgálatot arra korlátozni, hogy megkeressük vagy megszámoljuk, hányszor fordul elő a “(be)ágyazatlanság” szó. Arra is rá kell mutatni, hogy Polanyi egész munkásságában hasonló gondolatokat fejez ki anélkül, hogy pontosan ehhez a bizonyos szóhoz folyamodna. Ennek bizonyítékaként nézzünk meg két árulkodó, bár általában figyelmen kívül hagyott példát A nagy átalakulásból:

A legújabb történelmi és antropológiai kutatások kiemelkedő felfedezése, hogy az ember gazdasága rendszerint társadalmi kapcsolataiba merül. Nem azért cselekszik, hogy megvédje az anyagi javak birtoklásához fűződő egyéni érdekeit; azért cselekszik, hogy megvédje társadalmi helyzetét, társadalmi igényeit, társadalmi vagyonát. Az anyagi javakat csak annyiban értékeli, amennyiben azok ezt a célt szolgálják. Sem a termelés, sem az elosztás folyamata nem kapcsolódik a javak birtoklásához fűződő konkrét gazdasági érdekekhez; de e folyamat minden egyes lépése számos társadalmi érdekhez igazodik, amelyek végül biztosítják, hogy a szükséges lépés megtörténjen. Ezek az érdekek nagyon különbözőek lesznek egy kis vadász- vagy halászközösségben, mint egy hatalmas despotikus társadalomban, de mindkét esetben a gazdasági rendszer nem gazdasági motívumok alapján működik. (Polanyi, 2000: 65, kiemelés hozzáadva)

Az önszabályozó piac nem kevesebbet követel, mint a társadalom intézményes szétválasztását gazdasági és politikai szférára. Egy ilyen kettősség tulajdonképpen csupán az önszabályozó piac létezésének újrafogalmazása a társadalom egésze szempontjából. Azt lehet állítani, hogy a két szféra elkülönültsége minden társadalomtípusban és minden időben fennáll. Egy ilyen következtetés azonban tévedésen alapulna. Igaz, egyetlen társadalom sem létezhet valamilyen rendszer nélkül, amely rendet biztosít az áruk termelésében és elosztásában. Ez azonban nem jelenti különálló gazdasági intézmények létezését; általában a gazdasági rend csupán a társadalmi rend függvénye. Sem a törzsi, sem a feudális, sem a merkantilista viszonyok között nem létezett, mint láttuk, külön gazdasági rendszer a társadalomban. A tizenkilencedik századi társadalom, amelyben a gazdasági tevékenység elkülönült és egy különálló gazdasági motívumnak tulajdonítható, egyedülálló eltérést jelentett. (Polanyi, 2000: 92-93, kiemelés hozzáadva)

9Nem szabad elfelejteni, hogy az állami beavatkozás vagy szabályozás nem jelenti a gazdaság beágyazottságát. Polanyinál a szabályozás két különböző típusával találkozhatunk, amelyek nem cáfolják a beágyazatlan gazdaság empirikus létét, hanem éppen ellenkezőleg, szorosan kapcsolódnak annak történelmi megvalósulásához: a) a piacgazdaság létrejöttének előfeltételeinek megteremtése (zártkerítés, “szabad” munkaerőpiac létrehozása stb.); b) a beágyazatlanság elleni védőintézkedések, elsősorban a piacgazdasággá való átalakulással járó változások ütemének lassítása érdekében (munkatörvények, Speenhamland stb.).

10Az állami szabályozás csak a kereteket biztosíthatja a (önszabályozott) piac működéséhez, de nem szabhatja meg, hogyan működjön (ami logikátlan lenne). Polanyi szerint az államra és annak politikájára vonatkozóan van egy sor feltételezés, és minden olyan intézkedés vagy politika, amely beavatkozik a piac működésébe, kerülendő. Árak, kínálat és kereslet – ezek közül egyiket sem szabad előírni vagy szabályozni; az egyetlen érvényes politika és intézkedés az lesz, amely arra irányul, hogy a piac szabályozza önmagát, és ezzel megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a piac legyen az egyedüli szervező erő a gazdasági szférában (Polanyi, 2000: 90-91; Stanfield, 1986: 111). Polanyi számára az állam – a (demokratikus) “liberális” állam – létezése nem azonos a beágyazottsággal, ahogyan a szociális védelmi intézkedések sem azonosak a (vissza)beágyazottsággal. Ezzel szemben a politika és a gazdaság szétválasztása éppen a beágyazatlanság bizonyítéka.

11Mihelyt megértjük a (be)ágyazottság fogalmának fontosságát, mint olyasvalamit, ami szorosan kapcsolódik Polanyi piacgazdaság és a múltbeli gazdaságok összehasonlító elemzéséhez, nyilvánvalóvá válik központi szerepe a polanyi gondolkodásban. Ha viszont leginkább arra törekszünk, hogy pontosan megszámoljuk, hányszor fordul elő nála a “beágyazatlanság” szó, akkor – tévesen – arra a következtetésre jutunk, hogy a fogalomnak Polányi számára eleve kevés jelentősége volt, és egész vizsgálódásának vezérmotívuma elveszik számunkra. Sőt, valószínűleg lekicsinyeljük a jelentését, és hajlamosak leszünk azt puszta félreértésként elvetni, szelektíven kisajátítva azt, ami végül is fontosabbnak tűnik számunkra: magát a nyilvánvalóan más jelentéssel felruházott “(disz)beágyazottság” kifejezést. Azt hiszem, ez történt az NES esetében is. De erről majd később.

A fogalmi eszköz, amellyel a névtelenségből az önálló létezésbe való átmenetet kezelhetjük, a gazdaságnak a társadalomhoz viszonyított beágyazott és beágyazatlan állapota közötti különbségtétel. A XIX. századi beágyazatlan gazdaság elkülönült a társadalom többi részétől, különösen a politikai és kormányzati rendszertől. A piacgazdaságban az anyagi javak termelése és elosztása elvileg az árképző piacok önszabályozó rendszerén keresztül történik. Saját törvényei, az úgynevezett kereslet és kínálat törvényei irányítják, és az éhségtől való félelem és a nyereség reménye motiválja. Nem vérségi kötelék, jogi kényszer, vallási kötelezettség, hűség vagy mágia teremti meg azokat a szociológiai helyzeteket, amelyek az egyéneket a gazdasági életben való részvételre késztetik, hanem kifejezetten gazdasági intézmények, mint például a magánvállalkozás és a bérrendszer.
A piaci rendszerben az emberek megélhetését olyan intézmények biztosítják, amelyeket gazdasági motívumok aktiválnak, és amelyeket kifejezetten gazdasági törvények szabályoznak. A gazdaság hatalmas, átfogó mechanizmusa elképzelhető, hogy az emberi hatalom, az állam vagy a kormányzat tudatos beavatkozása nélkül működik.
Ez tehát a társadalom független gazdasági szférájának XIX. századi változata. Motivációs szempontból elkülönül, mivel a pénznyerés késztetéséből kapja az impulzusokat. Intézményesen elkülönül a politikai és kormányzati központtól. Olyan autonómiát ér el, amely saját törvényekkel ruházza fel. Ebben a gazdaságban rendelkezünk az elszigetelt gazdaság azon szélsőséges esetével, amely a pénznek mint csereeszköznek a széles körű használatából indul ki. (Polanyi, 1957: 67-68, kiemelés tőlem)

Míg az integrációnak ezek az utóbbi formái uralkodnak, addig nincs szükség a gazdaság fogalmára. A gazdaság elemei itt nem gazdasági intézményekbe ágyazódnak, maga a gazdasági folyamat a rokonság, a házasság, a korcsoportok, a titkos társaságok, a totemisztikus egyesületek és a nyilvános ünnepélyek révén intézményesül. A “gazdasági élet” kifejezésnek itt nem lenne egyértelmű jelentése. itt általában nem létezett olyan kifejezés, amely a gazdaság fogalmát jelölte volna. Ez a fogalom hiányzott. A gazdaság fogalmának hiányának elsődleges oka a gazdasági folyamat azonosításának nehézsége olyan körülmények között, amikor a gazdasági folyamat nem gazdasági intézményekbe ágyazódik. (Polanyi, 1957: 70-71)

14Ezért a múlt társadalmaiban a gazdaság nemcsak a társadalomba volt beágyazva, hanem ezek a társadalmak legtöbbször nem rendelkeztek a gazdasági szféra fogalmával, fogalmával vagy tudatával, amely egyértelműen azonosítható vagy tagok által ilyenként felismerhető lett volna.

Az új gazdaságszociológia: “Minden gazdaság beágyazott”

16A társadalomtudományok egyik legfontosabb fejleménye az elmúlt évtizedekben az volt, hogy megpróbálták betölteni azt az űrt, amelyet a mainstream gazdaságtudomány kudarca hagyott a gazdasági intézmények vizsgálata tekintetében. Pontosan ebben a kontextusban kell értelmezni az Új gazdaságszociológia kialakulását (Swedberg, 1997: 161). Azonban, ahogy Graça ismét megfogalmazza,

• 8 Beckert hasonló véleményt fogalmaz meg: “a gazdaságszociológia egyesítő nevezőt talál kritikájában (…)

NES merte megcáfolni, ha csak részben is, az akadémikus közgazdaságtan néhány feltételezését és módszerét. Ugyanakkor azonban sietett behatárolni a cáfolat hatókörét, és újra és újra hajlamos volt visszalépni, és visszatérni ahhoz a hagyományos, önlegitimáló állításhoz, hogy többféle nézőpont vagy elemzési szemszög létezik, és hogy a saját álláspontja csak egy a sok közül, a közgazdaságtanéval párhuzamosan – és nem azzal szemben -.8 (2005: 111, kiemelés hozzáadva)

17Az új diszciplína gyökerei az 1980-as évek elejéről származó számos tanulmányban gyökereznek. De ha ki kellene választani egy konkrét évet, amely a valódi “születését” jelzi, akkor a választás 1985-re esne, amikor Granovetter megjelentette a kortárs gazdaságszociológia legnépszerűbb cikkét, a “Gazdasági cselekvés és társadalmi struktúra” címűt: The Problem of Embeddedness” (vö. Swedberg, 1997: 161-162). Hangsúlyozni kell azonban, hogy a modern közgazdaságtannal ellentétben a gazdaságszociológiából még mindig hiányzik az ötletek és fogalmak központi magja, amely egy jelentős időn át tartó formálódási, keveredési és finomodási folyamat eredménye. Ehelyett a gazdaságszociológia – nagyon hasonlóan ahhoz, ami a szociológia területén történik – egymással versengő perspektívák halmazából áll, amelyek közül egyesek koherensebbek, mint mások (Swedberg, 2006: 3).

20A beágyazottságot tehát sok gazdaságszociológus szerint éppen a hálózatelmélettel való kapcsolata teszi különösen hasznos fogalommá. Ez a fajta módszer, amely a mai (új) gazdaságszociológia körében igen népszerűvé vált, az elemző számára egy mérőszámot biztosít a társadalmi interakciók, köztük a gazdasági interakciók vizsgálatához. Mivel nagymértékben támaszkodik a vizuális ábrázolásra, a hálózatelmélet olyan eszközt ad a kutató kezébe, amellyel az összetett társadalmi kapcsolatok gyorsan megjeleníthetők és értelmezhetők (Swedberg, 2006: 4-5).

21Megállapíthatjuk, hogy az NES megjelenése egy sor kulcsfontosságú gondolathoz kapcsolódott: minden gazdasági cselekvés “beágyazott”; a piacok “társadalmi struktúraként” konceptualizálhatók; és a gazdasági cselekvések egy racionális és egy szociokulturális komponenst is tartalmaznak (Swedberg, 2004: 317). Swedberg szerint

A gazdasági szociológia, ahogyan ma létezik, a szociológia jól megalapozott, saját identitással rendelkező részterületeként írható le . Az 1980-as évektől kezdve határozottan úgy érezték, hogy fontos, hogy a gazdaságszociológia saját profillal rendelkezzen, amely megkülönböztetheti különösen a mainstream neoklasszikus közgazdaságtantól, de a közgazdaságtan más megközelítéseitől is, mint például a szocioökonómiától és a “régi” institucionalista közgazdaságtantól. (Swedberg, 2004: 325, kiemelés hozzáadva)

22Az érdekes ebben az idézetben az, hogy annak ellenére, hogy az NES azt állította, hogy – legalábbis bizonyos fokig – Polanyi örökségének része, ugyanakkor szükségét érezte, hogy eltávolodjon a “régi” institucionalista közgazdaságtantól. Pedig köztudott, hogy Polanyit hajlamosak ugyanehhez az “iskolához” kapcsolni, olyan szerzők nyomán, mint Veblen, Commons stb. (Stanfield, 1986).

3.2. Irodalmi áttekintés

23Méltán mondhatjuk, hogy a NES klasszikus álláspontja még mindig Granovetter (1985) álláspontja, amely szorosan összekapcsolja a (disz)beágyazottság fogalmát a társadalmi hálózatokéval, és így a “mezo” (és gyakran még a “mikro”) szinthez, szemben a “makro” perspektívával. Ez az álláspont röviden azt állítja, hogy ” a viselkedés szorosan beágyazódik a személyközi kapcsolatok hálózataiba” (Granovetter, 1985: 504).

24 Granovetter szerint a társadalomelmélet egyik központi problémája annak megértése, hogy a viselkedést és az intézményeket milyen mértékben befolyásolják a társadalmi kapcsolatok. Így a “Gazdasági cselekvés és társadalmi struktúra” című könyvében megkísérli elemezni, hogy a modern ipari társadalomban a gazdasági cselekvés milyen mértékben ágyazódik be a társadalmi kapcsolatok struktúráiba. A szokásos neoklasszikus megközelítések egy “alulszocializált” magyarázatot kínálnak az ilyen cselekvésre, vagyis olyat, amely az atomizált szereplőn alapul. A reformista közgazdászok, akik a társadalmi struktúrát igyekeznek visszahozni az elemzésbe, ezzel szemben “túlszocializált” módon teszik ezt. Mindkét magyarázat paradox módon hasonló a társadalmi kapcsolatok folyamatos struktúráinak elhanyagolásában (Granovetter, 1985: 481-2).

25 Ebből következik, hogy “az emberi cselekvés gyümölcsöző elemzése megköveteli, hogy elkerüljük az alul- és túlszocializált felfogások elméletében rejlő atomizálást”. Ennek az az oka, hogy

A szereplők nem viselkednek vagy döntenek atomként a társadalmi kontextuson kívül, és nem is ragaszkodnak szolgaian egy olyan forgatókönyvhöz, amelyet a társadalmi kategóriák azon sajátos metszéspontja írt számukra, amelyet történetesen éppen elfoglalnak. A céltudatos cselekvésre tett kísérleteik ehelyett a társadalmi viszonyok konkrét, folyamatos rendszereibe ágyazódnak be. (Granovetter, 1985: 487, kiemelés hozzáadva)

26 Ami a szubsztantivisták vs. formalisták vitát illeti (Machado, 2009: 15-54), Granovetter elmondja, hogy az ő

nézete mindkét iskolától eltér. Azt állítom, hogy a gazdasági viselkedés beágyazottsági szintje a nem piaci társadalmakban alacsonyabb, mint azt a szubsztantivisták és a fejlődéselméleti szakemberek állítják, és a “modernizációval” kevésbé változott, mint azt ők hiszik; de azt is állítom, hogy ez a szint mindig is szubsztantívabb volt és marad, mint azt a formalisták és a közgazdászok megengedik. (Granovetter, 1985: 482-483)

27Megjegyzendő azonban, hogy Granovetter nem a nem piaci társadalmakra gondolva próbálja megközelíteni ezeket a kérdéseket. Ehelyett a beágyazottság fogalmának elméletét fogalmazza meg, amelynek fontosságát a modern társadalom által felvetett probléma példázza: a modern kapitalista társadalomban mely tranzakciók zajlanak a piacon, és melyek tartoznak a hierarchikusan szervezett vállalatok alá (Granovetter, 1985: 493). De mint a végén elismeri,

kevés mondanivalóm volt arról, hogy milyen átfogó történelmi vagy makrostrukturális körülmények vezettek oda, hogy a rendszerek a társadalmi-strukturális jellemzőiket mutassák, így nem állítom, hogy ez az elemzés a modern társadalom természetével vagy a gazdasági és politikai változások forrásaival kapcsolatos nagyszabású kérdésekre ad választ. (Granovetter, 1985: 506, kiemelés hozzáadva)

28 Mindazonáltal úgy véli, hogy a beágyazottság mellett szóló érv azt mutatja, hogy “nemcsak hogy van helye a szociológusoknak a gazdasági élet vizsgálatában, hanem hogy ott sürgősen szükség van a nézőpontjukra” (Granovetter, 1985: 507).

29 Egy különösen tanulságos megjegyzésben (Krippner et al., 2004) Granovetter elismeri, hogy az elmúlt években ritkán használta írásaiban a beágyazottság fogalmát, “mert szinte értelmetlenné vált, szinte bármire elnyújtva, úgyhogy ezért nem jelent semmit” (Krippner et al., 2004: 113). Ez a bizonyos írás még érdekesebbé válik, amikor Granovetter rávilágít korszakalkotó tanulmányának keletkezésére. Elmondása szerint 1985-ös dolgozatában a beágyazottság fogalmát szűkebb és némileg más értelemben használta, mint amit eredetileg Polanyi javasolt:

az ok az, hogy nem próbáltam a fogalmat Polanyitól kölcsönvenni, újra kisajátítani vagy újra bevezetni. Visszanéztem a régi jegyzetfüzeteimben, és azt találtam, hogy a “beágyazottság” kifejezést használtam néhány nagyon korai jegyzetemben, még mielőtt Polanyit olvastam volna. És úgy használtam, ahogyan az 1985-ös dolgozatban használom, hogy a társadalmi és gazdasági tevékenységek és a társadalmi kapcsolatok hálózatai keverednek. valamikor később valóban olvastam Polanyit. Különösen “A gazdaság mint intézményesített folyamat” című művét olvastam. Csak jóval később olvastam igazán figyelmesen A nagy átalakulást. (Krippner et al., 2004: 113)

30 Hogy tovább idézzem Granovettert: “amikor arra jutottam, hogy megírjam a beágyazottságról szóló dolgozatot, valójában már elfelejtettem Polanyit, és nem gondoltam rá, amikor azt a dolgozatot írtam” (Krippner et al., 2004: 114). Miután a tervezet változata elkezdett keringeni, a szerzőt az egyik olvasó üdvözölte, amiért visszahozta Polanyi beágyazottság fogalmát. Valójában azonban

olvastam a levelet, és azt gondoltam: “Ó, te jó ég, teljesen elfelejtettem, hogy Polanyi használja , és némileg másképp használja. Tehát a beágyazottságról szóló dolgozatban mondtam egy kicsit Polanyiról, de a fő dolog, amit abban a kis részben próbáltam tenni, az az volt, hogy elhatárolódjak a beágyazottság használatától. (Krippner et al., 2004: 114)

31 Azt hiszem, a két utolsó idézet önmagáért beszél. Nem nélkülözi az iróniát, hogy a (új) gazdaságszociológia diszciplínájában a “polányiánus” örökségre igényt tartó, a legtöbbet emlegetett tanulmány egyáltalán nem tett utalást Polanyi munkásságára.

32A NES-ben általában úgy értelmezik – és úgy, hogy a megértés a diszciplínán belül végzett kutatások többségének előfeltevésévé vált -, hogy Granovetter alapvető tanulmányában az az állítás volt a fő szempont, hogy a társadalmi hálózatok elemzése a szociológiai törekvések fő vagy egyetlen célja (lásd például Swedberg, 1997: 165). Granovetter azonban úgy véli, hogy a saját kutatását illetően egyértelműen fogalmazott, amikor azt a stratégiai döntést hozta, hogy “a társadalmi hálózatokat az alacsonyabb és a magasabb szintek közötti köztes szintként vizsgálja” (Krippner et al., 2004: 114). Bár elismeri, hogy talán nem fogalmazott elég világosan abban a tanulmányban, a szerző szerint nyilvánvaló, hogy “nem lehet csak a társadalmi hálózatokat elemezni, hanem az intézményeket, a kultúrát, a politikát és az összes mikro- és makroelemet is elemezni kell, amelyek között a társadalmi hálózatok “mezo-szintje” középen helyezkedik el” (Krippner et al., 2004: 114). Granovetter ezután azzal folytatja, hogy “ha tudtam volna, hogy ez egy befolyásos tanulmány lesz, jobban odafigyeltem volna arra, hogy elmondjam, hogy az élet többről szól, mint a társadalmi hálózatok struktúrája” (Krippner et al., 2004: 115).

33Barber viszont amellett érvel, hogy “a beágyazottság jobb általános elméleti megértésének széleskörűen hasznosnak kellene lennie a kortárs szociológiai elemzésben” (1995: 388). A központi (kulturális) fogalom, amelyhez a beágyazottság kapcsolódik, a “piac” fogalma. Valójában a beágyazottság fogalmának története úgy tekinthető, mint egy hosszú küzdelem a Barber által “a piac abszolutizálásának” (Barber, 1995: 388) nevezett jelenség leküzdéséért.

34Barber számára a piaci csere egy sor olyan társadalmi, strukturális és kulturális változóval függ össze, amelyek a modern társadalmi rendszereket alkotják, nevezetesen a méltányosság, a hatékonyság, az univerzalizmus, a sajátos tulajdonjogi szabályok stb. (Barber, 1995: 399). Miközben tehát Polanyi elemzése az integráció három formájára – a kölcsönösségre, az újraelosztásra és a cserére – vonatkozóan értékes lehet, kevésbé válik azzá, sőt félrevezetővé, amikor a beágyazottság különböző “szintjeinek” kérdésével foglalkozik:

Polanyi a piacot “beágyazatlannak”, a gazdasági csere másik két típusát pedig a társadalom egyéb társadalmi-strukturális és kulturális-strukturális elemeibe jobban “beágyazottnak” írja le. mint most már világosnak kell lennie, azok után, amit a gazdasági csere mindhárom típusának a társadalmi-strukturális és kulturális elemek bizonyos halmazával való kapcsolatáról mondtunk azokban a társadalmi rendszerekben, amelyekben előfordulnak, a mi határozott állításunk – Polanyival ellentétben – az, hogy minden gazdaság elkerülhetetlenül beágyazott. (Barber, 1995: 400)

35Ezért

Míg a modern piaci rendszer más társadalmi rendszerstruktúráktól megkülönböztetettebbnek, valamivel konkrétabban elkülönültnek tűnhet, ez a kép eltereli a figyelmet arról az alapvető tényről, hogy a társadalmi rendszer többi részével sokrétű és összetett kölcsönhatásban áll. A piac “szétválasztottnak” nevezése elvezeti az elemzői figyelmet arról, hogy mi is ez a kölcsönös függőség. (Barber, 1995: 400)

36Barber még csalódottságának is hangot ad amiatt, hogy Polanyi nem fogalmazott meg kifejezetten olyan társadalmi rendszert, amelyben a gazdaság mindig része – és csak egy része – a különbözőképpen különböző és egymástól kölcsönösen függő (társadalmi, strukturális és kulturális) részeknek, amelyek bármely adott társadalmi rendszer lényegét alkotják (Barber, 1995: 401).

37Barber szerint Granovetter tanulmányának nagy érdeme volt, hogy pontosan hangsúlyozta, hogy minden gazdasági cselekvés beágyazódik a nem gazdasági társadalmi viszonyokba. Ennek ellenére van néhány kritikája a dolgozatot illetően, amelyek közül a legmarkánsabb az, hogy Granovetter elemzése “nem mutatja meg azoknak a nagyobb társadalmi rendszereknek a jelentőségét, amelyekben minden gazdaság elhelyezkedik” (Barber, 1995: 406). Még mindig Barber szerint

Granovetter azt mondja, hogy a gazdasági viselkedés “társadalmi struktúrába” ágyazódik, és számára a társadalmi struktúra nyilvánvalóan csak a személyközi kapcsolatok hálózatait jelenti. Nem határozza meg azt a számos különböző társadalmi és kulturális struktúrát, amelyek a nagyobb társadalmi rendszert alkotják. Hová tűntek a rokonság, a rétegződés, a nemek, az életkor, a gazdaság, a politika, a szervezetek, az oktatás és a kommunikáció társadalmi struktúrái? (ibid.: 406-407)

38Barber fő tézise röviden az, hogy a beágyazottság fogalmának legjobb fejlődése az lenne, ha elismernénk, hogy a gazdaság minden típusa komplex, átfogóbb társadalmi rendszerekbe ágyazódik. Másrészt meg kellene határozni az ilyen rendszerek társadalmi-strukturális, szociokulturális és személyiségbeli összetevőit. Végül pedig jobban meg kellene érteni a gazdasági rendszerekkel – amelyek csak egy részét képezik a társadalmi rendszernek – való kölcsönhatásaikat, és ennek következtében vagy stabilizálni, vagy átalakítani kellene őket (Barber, 1995: 407-408).

39Block (vö. 2000; 2003) talán a legjellegzetesebb nézőpont a NES-en belül, még ha végül ő is arra a következtetésre jut, hogy minden gazdaság beágyazott. Mindenekelőtt el kell mondani, hogy nála a fogalmat az a jelentés hatja át, amelyet először Polanyi adott neki, vagyis mint a “makro” perspektívára, a gazdasági rendszer egészének átfogó megértésére utaló fogalmat. Mindazonáltal következtetései eltérnek Polanyi következtetéseitől a kapitalizmus széttagoltságát illetően.

40Block szerint a modern piacgazdaságnak van egy látens tendenciája a tagoltság felé, ami azt jelenti, hogy empirikusan nézve a gazdaság nagyon közel kerül a tagoltsághoz. A “teljes körű” kibontakozás azonban egyszerűen lehetetlen, mivel az egy csapásra tönkretenné a társadalmat. Az állami beavatkozás és a szociális védelem szükségessége miatt, különösen ami a fiktív áruk szabályozását illeti, a gazdaság, még a kapitalista gazdaság is, “mindig beágyazott”. Így Block szerint az önszabályozó gazdaság nem más, mint (merő) utópia. Ha kétértelműen is, de maga Karl Polanyi is megerősíti a teljes beágyazatlanság gyakorlati lehetetlenségét. A kétértelműség abból a feszültségből fakad, amely a marxista elméleti keret által befolyásolt Polanyi (egészen az 1930-as évekig) és egy későbbi Polanyi között feszül, amelyik A nagy átalakulás megírása során saját maga által kialakított, a korábbi vonatkoztatási kerettel gyakran ellentétes fogalmakkal és álláspontokkal foglalkozott (Block, 2003). Röviden, a kapitalizmus a szétesés állapota felé halad, és valójában nagyon közel kerül hozzá, de soha nem fogja elérni ezt az állapotot anélkül, hogy a társadalom összeomlását ne okozná.

41Máskor Polanyi valóban megerősíteni látszik Block állításait, például amikor azt állítja, hogy “az önszabályozó piac eszméje merő utópiát feltételez” (Polanyi, 2000: 18). De meg kell jegyezni, hogy ezeket a szavakat akkor írta A nagy átalakulásban, amikor úgy vélte, hogy végre tanúja lehet a “19. századi civilizáció” összeomlásának, vagyis az önszabályozó piacra épülő társadalom pusztulásának (Polanyi, 2000: 17-18). Az önszabályozó piac tehát bebizonyította gyakorlati alkalmatlanságát az emberi társadalmak életének megszervezésére. Az események által akkoriban megcáfolt “utópia” (disztópia) a kapitalista rendszer empirikus kudarcából következett (ami valójában, mint ma már tudjuk, nem következett be): nem abból, hogy soha nem létezett önszabályozott piac, hanem abból, hogy rövid (viszonylag) rövid ideig tartó létezése az emberiséget történelmének legnagyobb válságába vezette. Polanyi számára azok a (valós) történelmi események voltak azok, amelyek érvénytelenítették a piac állítólagos erényeit, és ezzel egy “nagy átalakulás” kezdetét jelezték, amelyet más gazdasági kísérletek (szocializmus, fasizmus, New Deal) megindulása jellemzett. Az önszabályozó piaci utópia nem gyakorlati lehetetlenségéből fakad, hanem abból a hitből, hogy a piac a végtelenségig működhet anélkül, hogy valaha is mélyen káros hatásokat okozna az embernek és a természetnek egyaránt. “Az ipari civilizáció még akkor is létezni fog, amikor az önszabályozó piac utópisztikus kísérlete már csak emlék lesz” (Polanyi, 2000: 290).

42Krippner, aki jól ismeri a Polanyi által először javasolt és a Granovetter által elképzelt beágyazottság fogalma közötti különbségeket, alapos áttekintést írt a két elképzelésről (Krippner és Alvarez, 2007). Bár elismeri Granovetter állításának érdemét, miszerint minden gazdaság beágyazott, Krippner kritikusan szemléli, hogy az NES tábora szinte kizárólag e koncepció körül alakult ki és formálódott (Krippner, 2001: 775-776).

43Az történik, hogy a szociológia legtöbb részterületénél is nagyobb mértékben épül az (új) gazdaságszociológia egy kulcsgondolatra: a beágyazottság fogalmára. Innen Krippner érve, hogy a beágyazottság fogalma elterelte a figyelmet más fontos elméleti problémákról. Konkrétan azt állítja, hogy a piac fogalmának viszonylagos elhanyagolása a gazdaságszociológiában annak a következménye, ahogyan a beágyazottság fogalma megfogalmazódott. Paradox módon az alapvető – önmagában rendkívül hasznos – intuíció, miszerint a piacok társadalmilag beágyazottak, arra késztette a gazdaságszociológusokat, hogy a piacot természetesnek vegyék. Ennek következtében a gazdaságszociológia nem járt sokkal jobban, mint a közgazdaságtan, ami a piac fogalmának mint önálló elméleti tárgynak a fejlesztését illeti, ami a piac fogalmának a diszciplínán belüli megállt fejlődésének érdekes esetét okozta (Krippner, 2001: 776; Krippner et al., 2004: 111-112).

44Az alulszocializált és a túlszocializált cselekvésfelfogás közötti középutat megkísérelve Granovetter végül azt a gondolatot fogadta el, ami mindkettőjüknek közös: a társadalom és a gazdaság különállóságát. Ez a probléma egy furcsa szimmetriában nyilvánul meg a tudományágon belül: a kutatók vagy a gazdasági folyamatokat vizsgálják társadalmi szempontból – és ezzel hátat fordítanak a piaci szférának -, vagy a piacot mint önálló elméleti entitást tanulmányozzák, ebben az esetben pedig teljes társadalmi tartalmát kimetszik (Krippner et al., 2004: 112-113).

45Ezek fényében mindaddig, amíg a piacot mint társadalmi tárgyat nem sajátítják ki teljesen, feszültség fog fennállni egyfelől a társadalom piac nélküli felfogása, másfelől a gazdaság olyan felfogásai között, amelyekből minden társadalmi nyomot kiszorítottak (Krippner et al., 2004: 113).

46Beckert (2007) remek összefoglalást kínál arról, hogyan fejlődött a beágyazottság fogalma. Mint már említettük, rámutat, hogy amikor a fogalmat Polanyitól kölcsönözték, majd adaptálták, az “nagy átalakuláson” ment keresztül, az eredeti fogalom néhány elemét elveszítette a folyamat során, miközben néhány másikat nyert (Beckert, 2007: 7). Beckert kiemel más szempontokat is, amelyekkel itt már foglalkoztunk: a fogalom körüli iróniát, párosulva azzal, hogy Granovetter nem Polanyi munkásságát tartotta szem előtt, amikor megírta tanulmányát (Beckert, 2007: 9-10); azt, hogy a Granovetter által bevezetett fogalom szorosan kapcsolódik a társadalmi hálózatok fogalmához (Beckert, 2007: 8-9); és az utóbbi értelmezés domináns pozícióját a NES-en belül (Beckert, 2007: 9).

47Beckert kritikusan viszonyul Granovetter álláspontjához és a hálózatelemzéshez, azzal az indokkal, hogy

Ez egy korlátozott perspektíva, mert a társadalmi kapcsolatok szerkezetére való kizárólagos összpontosítás a megfigyelt szerkezet mögött meghúzódó társadalmi tartalom elhanyagolásához vezet. Azáltal, hogy nem veszi figyelembe a szereplők és az intézményi szabályok tulajdonságait, a hálózatelemzés nem tudja megmagyarázni, hogyan alakul ki a piacok társadalmi szerkezete, és miért úgy strukturálódnak a hálózatok, ahogyan strukturálódnak. (Beckert, 2007: 9)

48Azzal érvel továbbá, hogy a beágyazottság fogalma nem a gazdaság legjobb szociológiai megközelítése. Ezért

megkérdőjelezhető, hogy a szociológiának ebből a fogalomból kellene-e kiindulnia, mint belépési pontból a gazdaság területére. Álláspontom szerint a “beágyazottság” a konkrét problémákra adott általános választ jellemzi anélkül, hogy magukat a mögöttes problémákat azonosítaná. Ha a gazdasági cselekvés beágyazottságából indulunk ki, akkor a szekeret a ló elé állítjuk. Az első megfelelő lépés az lenne, ha azonosítanánk azokat a problémákat, amelyek ténylegesen megoldhatók a gazdasági cselekvés beágyazottságára összpontosító megközelítéssel. Javaslom, hogy azonosítsuk ezeket a problémákat, és tegyük őket a gazdaságszociológia analitikus kiindulópontjává. (Beckert, 2007: 10-11)

49NEK ezután a “három koordinációs problémából” kellene kiindulnia, amellyel a piaci cserék során a szereplők szembesülnek: az értékproblémából, a versenyproblémából és az együttműködési problémából (Beckert, 2007: 11-15).

50Beckert számára a Polanyi által a NES-re gyakorolt vonzerő abból fakad, hogy társadalomelmélete nem vonja maga után a “lineáris fejlődésfelfogást”. Más szóval, a beágyazottság nem olyan jellemző, amely elválasztja a premodern és a modern gazdaságokat. A “kettős mozgás” fogalma alapján a társadalmi változást a beágyazottság, a kiágyazottság és az újra beágyazottság közötti oszcilláció dinamikus folyamataként fogalmazza meg. Ezért minden gazdaság (valamilyen módon) beágyazott (Beckert, 2007: 19).

51Az előző elemzésből nyilvánvalónak kell lennie, hogy nem tudok egyetérteni ezzel az értelmezéssel, amely – amint azt a következőkben bemutatjuk – maga Beckert számára is problematikusnak bizonyul. Röviden szólva, pontosan az ellenkezőjével állunk szemben annak, amit Beckert elképzel: Polanyi nem is fogalmazhatott volna egyértelműbben, amikor azt állította, hogy egészen a közelmúltig – a kapitalista piacgazdaság kialakulása előtt – minden gazdaság a társadalomba ágyazott volt. Ezért a gazdaság beágyazottsága / védekező ellenreakciója / újra beágyazottságának szükségessége nem olyasmi, ami történelmileg mindig is ott volt, hanem egy egészen új keletű “probléma”. Azzal, hogy Beckert – más NES-tudósokkal együtt – nem ismeri fel, hogy a kapitalista gazdaság sajátossága éppen a beágyazatlanságában rejlik, és azt állítja, hogy “minden gazdaság beágyazott”, végül egy olyan problémában ragad, amelyre nincs nyilvánvaló megoldás. Íme a saját szavai:

A “beágyazottság” azonban nem nyújt olyan elméleti perspektívát, amely tájékoztatna bennünket a modern kapitalista gazdaságok beágyazottságának sajátos jellemzőiről. A gazdasági rendszerek időbeli és térbeli hasonlóságainak erős hangsúlyozása, amely a beágyazottság fogalmán alapul, akadályozza a gazdasági konfigurációk közötti különbségekkel és különösen a modern kapitalista gazdaságok szerveződésének sajátosságaival foglalkozó fogalmi eszközök kidolgozását. (Beckert, 2007: 19, kiemelés hozzáadva)

52Ez a néhány sor tulajdonképpen összefoglalja a beágyazottság fogalmának NES általi értelmezésével kapcsolatos kritikámat. De maradjunk Beckertnél: “Így marad egy olyan gazdaságszociológia, amely a modern kapitalizmus fejlődésével a gazdaság szerveződésében végbemenő strukturális változások tekintetében nem specifikus. Végtére is: Minden gazdaság beágyazott” (Beckert, 2007: 19, kiemelés hozzáadva).

53 Röviden: Beckert a NES uralkodó irányzata mellé áll, amely szerint minden gazdaság – így a kapitalista gazdaság is – beágyazott. A legtöbb kollégájával ellentétben azonban tisztában van az ebből fakadó problémával – véleményem szerint valójában ellentmondással: hogyan emeljük ki a modern kapitalista piacgazdaság egyedülállóan kivételes jellegét? A probléma csak azért nem merül fel a NES-en belül, mert a tudományág nem ismeri el ezt az egyediséget: a kapitalista gazdaság “csak” egy másik gazdaság, semmi sem különbözteti meg a múlt más gazdaságaitól. Ha egyszer ontologizáljuk a kapitalista gazdaság jellemzőit, furcsán hangozhat, hogy “szétválasztott” gazdaságnak nevezzük – és ez a rendkívüli kijelentés, ha van ilyen.

54Azt a következtetést vonhatjuk le tehát, hogy a beágyazottság fogalma

lehetővé tette a gazdasági szerveződés mezo- és mikroszintű folyamataira való összpontosítást, és felmentette a szociológusokat a makroszintű társadalmi-gazdasági fejlődéssel való foglalkozás feladata alól. Történelmi perspektívára van szükségünk, ha meg akarjuk érteni, hogy a gazdasági cselekvés milyen sajátos módon ágyazódik be a modern társadalmak intézményeibe és társadalmi struktúráiba. (Beckert, 2007: 19)

3.3. A gazdaság és a társadalom közötti egyenlőtlenségek és a gazdasági folyamatok. Kritikai értékelés

56A piaci csere mint integrációs forma az árképző piacok rendszere által konstituált intézményi mintaként jelenik meg, de éppen ennek az intézményi mechanizmusnak az (autonóm) működése az, ami a gazdaság beágyazatlanságát okozza. Polanyi a gazdaságot egy intézményesített folyamatként határozza meg, amely két szintből áll, az egyik az embernek a természeti és társadalmi környezetével való kölcsönhatásához kapcsolódik, a másik pedig e folyamat intézményesülésére utal. Minden gazdaság, függetlenül az integráció domináns formájától, részese ezeknek a jellemzőknek. Nyilvánvalónak tűnik tehát, hogy Polanyi semmiképpen sem tagadja ezt a kapcsolatot az emberi gazdaság és a társadalmi rendszer között. Az történik, hogy a kapitalizmusban minden társadalmi megfontolás, motiváció és érték háttérbe szorul a gazdaság empirikusan megszerzett elsőbbsége mögött, amely autonómmá válik minden (tudatos) társadalmi kontrolltól. Polanyi szerint egy posztkapitalista társadalomban – nevezetesen akkor, amikor a munka, a föld és a pénz fiktív árujellege megszűnik – a társadalmi szabályozás a termelési folyamat demokratikus, részvételi irányításának formáját fogja ölteni, olyan intézmények beavatkozásán keresztül, mint az állam, a szakszervezetek, a szövetkezet, a gyár, a település, az iskola, az egyház stb. (Polanyi, 2000: 290-292).

57Ezután azt mondhatnánk, hogy a gazdaság nem lehet “szociális”, ha a társadalom – vagyis az azt alkotó emberek és az általuk létrehozott intézmények – nem képesek irányítani azt, így helyette az emberek irányítják és határozzák meg a sorsukat. Természetesen mindig létezik “a gazdasági csere kapcsolata a társadalmi rendszerekben a társadalmi strukturális és kulturális elemek valamilyen halmazával” (Barber, 1995: 400). A kapitalizmusban azonban ez a kapcsolat nem a kölcsönös függőség, hanem a gazdaság elsőbbsége a társadalmi rendszer egészével szemben. Pontosan ezért beszél Polanyi az ilyen típusú gazdasággal kapcsolatban széttagoltságról.

58Hadd kérdőjelezzük meg Granovettert azzal, hogy bár igaz, hogy az emberi cselekvés “beágyazódik a társadalmi kapcsolatok konkrét, folyamatos rendszereibe” (1985: 487), ezeket a rendszereket viszont egy kibontott gazdaság keretezi és nagyrészt meghatározza. Egy tágabb vonatkoztatási keretbe tartoznak, amelyet egy olyan gazdaság jellemez, amely kikerül az emberi ellenőrzés alól, amely idegen az emberektől, és amely felülkerekedik rajtuk. Nem a gazdaságot keretezi a társadalmi rendszer, hanem a társadalmi rendszert keretezi a gazdaság.

59Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy míg Polanyi a gazdaság helyének vizsgálatát javasolja a különböző társadalmakban, addig a NES azt állítja, hogy a gazdaság helye és szerepe mindig és lényegében nagyon is ugyanaz. A gazdasági antropológia formalistáihoz hasonlóan a NES is végül elköveti az úgynevezett “ökonomista tévedést”, amely abban áll, hogy automatikusan és kritikátlanul egyenlőségjelet tesz a gazdaság és annak piaci formája közé (Polanyi, 1968a).

Következtetésképpen

60A gazdaság tagoltsága – vagyis a társadalomtól való elszakadása – az árképző piacok automatikus rendszerének történelmi felemelkedését jelezte. Minden ezt megelőző társadalomban a gazdaság mindig is beágyazott vagy elmerült a társadalmi rendszerben (ez a kijelentésnek semmi köze sincs sem az ilyen társadalmak kívánatosságához, sem érdemeihez, sem hiányosságaihoz). Ezért egy adott gazdaság “beágyazottsága” vagy “beágyazatlansága” Polanyi szerint szorosan függ az árképző piacok rendszerének meglététől (vagy hiányától), vagyis attól, hogy piacgazdaság-e vagy sem. A kapitalista társadalmon belül a gazdaság saját életet él, nem törődve az emberi akarattal – és úgy vélem, hogy éppen ez a “beágyazatlanság” lényege. Ebben az értelemben könnyen megérthető, hogy – legalábbis a fogalom Polanyi által a fogalomnak tulajdonított jelentése szerint – a modern gazdaságokat soha nem lehet a társadalomba beágyazottnak tekinteni, mert a gazdaság “újra beágyazottsága” megköveteli, hogy túllépjünk jelenlegi formáján.

61Azzal, hogy nem ismeri el a piacgazdaság egyedi jellegét és a kapitalizmus abszolút kivételességét az emberi társadalmak történetében, a NES menthetetlenül eltávolodik attól a jelentéstől, amelyet eredetileg Polanyi adott a (be)ágyazottság fogalmának. Ahogy Randles helyesen megjegyzi, úgy tűnik, hogy a NES-ben van egy tendencia

Polanyi túlságosan töredékes (és töredékes) másodlagos kisajátítására. Manapság Polanyi nevét gyakran használják divatos “címkeként” vagy kényelmes belépési pontként egy olyan érvelésbe, amely ezután már kevéssé hasonlít, és kevés elemzést – támogató, kritikai vagy egyéb elemzést – kínál Polanyi írásainak “teljességéről”. Talán ez az, ami Polanyi-Levittet aggasztja, amikor a Polanyi-hagyatékkal való lehetséges visszaélésre utal. (Randles, 2003: 418)

62 Polanyinak nemcsak az volt a szándéka, hogy elemezze, hanem mindenekelőtt az, hogy bírálja a kapitalista gazdaságot, és leleplezze annak az emberre és a természetre gyakorolt mélységesen aljas hatásait. Minden olyan nézet, amely nem veszi figyelembe ezt a kritikai dimenziót – szelektíven kisajátítva egy fogalmat, és kihagyva (tudatlanságból?) a szerző elméleti és elemzési keretének minden más részét, valamint azt, hogy az hogyan viszonyul a fogalomhoz – soha nem fogja kiérdemelni a jogot, hogy a polányi örökségre hivatkozzon. Ezért hibás manapság azt mondani a NES kapcsán, hogy “most már mindannyian polányiánusok vagyunk” (Beckert, 2007: 7). Ez a félreértés nem tiszteli Polányi emlékét.