Igen – talán majd egyszer, sok év múlva, amikor már nem leszek olyan szép, mint most. Ne nevessetek ki engem! Úgy értem, persze, amikor Torvald már nem lesz olyan odaadó hozzám, mint most; amikor a táncom, a ruháim és a szavalásom már elhalványul rajta; akkor talán jó lesz, ha van valami tartalékom… Micsoda ostobaság! Az az idő soha nem fog eljönni. Nos, mit gondolsz a nagy titkomról, Christine? Még mindig úgy gondolod, hogy nem vagyok hasznos? Azt is elmondhatom, hogy ez az ügy sok gondot okozott nekem. Semmiképpen sem volt könnyű pontosan teljesítenem a kötelezettségeimet. Elmondhatom, hogy van valami, amit az üzleti életben negyedéves kamatnak hívnak, és van egy másik dolog, amit részletfizetésnek hívnak, és mindig borzasztó nehéz ezeket kezelni. Itt-ott spórolnom kellett egy kicsit, ahol tudtam, érti. Nem sokat tudtam félretenni a háztartási pénzemből, mert Torvaldnak jó asztalra van szüksége. Nem hagyhattam, hogy a gyerekeim silányan legyenek öltözve; kötelességemnek éreztem, hogy mindent, amit tőle kaptam, elköltsem rájuk, az édes kis drágáimra!”
Henrik Ibsen. A babaház. Project Gutenberg EBook ; elérés: 2017. február 23.; https://www.gutenberg.org/files/2542/2542-h/2542-h.htm