Szaid Abul Ala Maududi (1903. szeptember 25. – 1979. szeptember 22.) kétségtelenül a 20. század egyik legnagyobb iszlám tudósa volt, aki írásai és vallási-politikai aktivizmusa révén muszlimok millióira volt hatással világszerte.
Filozófus, jogász, újságíró és politikus volt. Számos művét urdu nyelven írta, de aztán lefordították angol, arab, hindi, bengáli, tamil, burmai és sok más nyelvre.
Élete során nemcsak arra törekedett, hogy Pakisztánból valódi iszlám jóléti államot csináljon, hanem szoros együttműködésben dolgozott a világ muszlim mozgalmaival, hogy az iszlám ragyogó elvei révén jobbá tegye az adott országokat. Független történészek a 20. század egyik legerősebb iszlám ideológusaként jellemezték, akinek eszméi és írásai a muszlim világ számos iszlám mozgalmára gyakoroltak hatást.
Élete során arra kérte az embereket, hogy kövessék a Koránt és a szunnát, és kerüljék a kisebb különbségeket. Számára a szektásodás volt a legnagyobb rossz, amely meggyengítette a muszlim társadalmakat, és kiszolgáltatottá tette őket az ellenség terveinek. Arra sürgette az ummákat, hogy egységesen álljanak ki az iszlám elleni összeesküvések meghiúsítása érdekében.
A szektarianizmus volt szerinte a muszlim világ előtt álló összes probléma oka, és az egység volt a gyógyír arra a gyengeségre, amelytől az iszlám az évszázadok során szenvedett. Talán ennek a tulajdonságának köszönhető, hogy Szaid Maududi már életében és halála után is nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett az egész iszlám világban, beleértve Szaúd-Arábiát, Iránt, Egyiptomot, Malajziát és Indonéziát.
Szaid Maududi, Szaid Qutb és Haszan al-Banna imám voltak a 20. század vezető tudósai, akik szembeszálltak a gyarmati hatalmakkal és azok ügynökeivel. Követőik később annak szentelték életüket, hogy a társadalmakat az emberiség ideális életterévé alakítsák át. Syed munkája a Hazrat Shah Wali Ullah (R.A.), Hazrat Mujadid Alf Sani (R.A.), Shah Abdul Qadir Gilani (R.A.) és Hazrat Ali Hajveri (R.A.) által tett erőfeszítések folytatása volt.A), hogy a társadalmat az emberiség ideális életterévé alakítsa át.
Syed Maududi Aurangabadban (akkor Hyderabadban, ma Maharashtra államban, Indiában) született egy hagyományos, erősen vallásos beállítottságú muszlim családban. Apja, Ahmad Haszan Maududi ügyvéd és vallástudós volt. Abul Ala gyermekkorában apja néhány évre abbahagyta az ügyvédi hivatás gyakorlását, és a vallásnak szentelte magát. Syed elsősorban magántanuló volt. Tizenöt éves korában kénytelen volt elhagyni az iskolát, amikor apja meghalt. 17 éves korában levelezőtiszt lett, majd hamarosan a dzsabalpur-i Taj újság szerkesztője lett. 1920-ban elvállalta a Muslim szerkesztését, amelyet a Delhiben működő Jam’iyat-i ‘Ulama, az indiai Ulema adott ki. Az újság 1923-ban megszűnt, de Szaid Maududi hamarosan a tekintélyes al-Dzsam’ija szerkesztője lett. Miközben újságíróként dolgozott, az iszlámról is írni kezdett. 1928-ban Szaid Maududi otthagyta az újságírást, és ösztöndíjjal kezdett foglalkozni. Megírta a hyderábádi Asafiyah-dinasztia történetét, valamint a szeldzsuk törökök történetét. A legjelentősebb talán az Iszlám megértése felé (Risala al Dinyat) című kis könyve, amellyel valóban elkezdődött iszlám gondolkodói és vallási írói karrierje.
1930-ra Szaid Sahib kiadta a Dzsihád fil Iszlám (Szent háború az iszlámban) című esszégyűjteményt.
1932-ben csatlakozott a hydrábádi Tarjuman al-Quran című folyóirathoz, és 1933-ban a szerkesztője lett. A folyóiratot platformként használta az iszlám üzenetének terjesztésére, és később, az 1930-as években az indiai politika felé is fordult.
Sürgette az indiai muszlimokat, hogy ismerjék el az iszlámot egyedüli identitásuknak, és váljanak jobb muszlimokká. 1941-ben Szaid Maududi Lahorban gyűlést hívott össze a Jamaat-e-Islami megalapítására, amelynek egyetlen célja az iszlám üzenetének terjesztése volt, és az idő múlásával a JI a pakisztáni nemzeti politikában nagyon fontos erővé vált.
1953-ban letartóztatták, mert aktív szerepet vállalt a kadjánok nem muszlimokká nyilvánításában. Halálra ítélték, de később a halálos ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Néhány hónap múlva a nyilvánosság nyomására szabadult. 1958-ban Pakisztán katonai uralom alá került, és a Jamaat-e-Islamit betiltották.
Ayyub Khan rezsimje 1964-ben letartóztatta. Az 1965-ös választásokon támogatta Fatimah Dzsinnah elnökjelöltségét Ayyub Khan ellenében. 1972-ben befejezte urdu nyelven írt Tafheem-ul-Koránját, és ugyanebben az évben lemondott a Dzsamaat amírjának tisztségéről, mivel egyre súlyosbodó egészségügyi problémái voltak. Írásai azonban a 70-es évek végéig folytatódtak. Szaid Sahib 1979. szeptember 22-én halt meg a New York állambeli Buffalóban, ahová azért utazott, hogy meglátogassa fiát, aki orvos volt, és orvosi kezelést kapjon régóta fennálló vesebetegsége miatt. Lahorban temették el.
Maulana Maududi halálának 40. évfordulója alkalmából a Jamaat-e-Islami megújítja fogadalmát, hogy folytatja harcát azért, hogy Pakisztánt iszlám jóléti állammá alakítsa át – olyan állammá, ahol az emberek ingyenes oktatásban és egészségügyi ellátásban részesülnek, gyors igazságszolgáltatást kapnak, és az iszlám fényes elvei szerint élik életüket.
A szerző a Jamaat-e-Islami vezetője és szenátora
.