A nem kívánt következményeket gyakran csak sok évvel az új technológia bevezetése után fedezik fel. Amikor először végeztek endometrium-ablációt, a hangsúly a kóros méhvérzés csökkentésén vagy megszüntetésén volt. Amikor a második generációs ablációs eszközöket a szabályozó hatóságok jóváhagyták (1997 körül), a vérzéscsökkentés értékelése mellett a rövid távú biztonsági eredményekre, például a fertőzésekre és az intraoperatív sérülésekre helyezték a hangsúlyt. Idővel, a merev vizsgálati protokollokon kívüli endometrium-abláció széles körű alkalmazásával további és súlyosabb szövődményekről, például bél- és hüvelyi égésekről számoltak be. Végül olyan késői szövődményekkel kezdtünk találkozni, mint a petevezeték-eltávolítás utáni sterilizációs szindróma (PATS), haematometra, endometriumrák és terhességgel kapcsolatos szövődmények.
A Kohn és munkatársai által készített áttekintés 274 esetben számol be endometrium ablációt követő terhességről. Bár ezekről a nem kívánt következményekről már régóta tudunk, évtizedekbe telt, mire szisztematikus áttekintést végeztek ebben a témában. Annak ellenére, hogy az adatok nem tökéletesek, ezek a rendelkezésre álló legjobbak, és a szerzők dicséretes munkát végeztek értékes megállapítások feltárásában, amelyek segítenek abban, hogy a terhességgel kapcsolatos szövődményekkel kapcsolatban tanácsot adjunk a betegeknek.
Ez a jelentés megerősíti, hogy az endometrium abláció utáni terhesség jelentős morbiditással jár. Emlékeztetőül kell szolgálnia arra is, hogy az endometrium ablációt követően a betegeknek rendkívül hatékony fogamzásgátlást kell alkalmazniuk. Ha igaz, hogy az endometrium abláció után teherbe esett nők 80%-a nem használt megfelelő fogamzásgátlást, akkor ennél jobbat is tehetünk. Hatékony tanácsadást tudunk nyújtani; ez azonban csak akkor hatékony, ha nem feledkezünk meg arról, hogy valóban tanácsot adjunk.
Az endometrium abláció után számos olyan nő volt, aki terhességet kívánt. Tisztában vagyunk a sterilizációs bánattal. Ezért ez nem lehet teljesen meglepő. A tubussterilizációt követő terhességnek azonban sokkal kisebb a kockázata, mint az endometrium ablációt követő terhességnek. Ez a jelentés aláhúzza ezeket a kockázatokat, jogos észrevételeket tesz a tanácsadással kapcsolatban, és alternatívákat kínál azoknak a nőknek, akik később terhességre vágynak.
Egy utolsó pont, hogy a fogamzásgátlás alkalmazása ellenére néhány nő mégis teherbe esett az ablációt követően. Tudva, hogy előfordulnak fogamzásgátló kudarcok, tehetünk-e valamit annak érdekében, hogy csökkentsük ezt a kockázatot? A tanácsadás és a tudatosság nem segít csökkenteni ezt a kohorszot. El tudunk-e végezni kevesebb endometrium ablációt? Mérlegelünk-e más hatékony, kevésbé invazív lehetőségeket az endometrium abláció elvégzése előtt? A Corona és munkatársai által közzétett cikkben a michigani állami kórházi együttműködési adatbázist használták fel a méheltávolítás elvégzése előtti alternatív terápiák alkalmazásának értékelésére (Am J Obstet Gynecol 2015;212:304). A méheltávolításon átesett betegek közel 40%-ánál nem találtak alternatív kezelések dokumentálását. Az endometrium abláció minimálisan invazív és megfelelő terápia lehet sok nő számára, akik rendellenes méhvérzésben szenvednek, de adott esetben először kevésbé invazív lehetőségeket kell felajánlani. Bár ezek az óvintézkedések és ajánlások nem zárják ki a terhességet az endometrium abláció után, de kezdetnek mindenképpen megfelelőek. Nyilvánvaló, hogy van lehetőség a javulásra.