Tetoválás

Tetoválás, maradandó jel vagy minta, amelyet a bőrön lévő repedéseken keresztül pigment bejuttatásával készítenek a testen. Néha a kifejezést lazán alkalmazzák a hegek előidézésére (cicatrizáció) is. A tetoválást a világ legtöbb részén gyakorolták, bár a legsötétebb bőrszínnel rendelkező népesség körében ritka, és Kína nagy részén (legalábbis az elmúlt évszázadokban) hiányzik. A különböző népek úgy gondolják, hogy a tetovált minták mágikus védelmet nyújtanak a betegség vagy szerencsétlenség ellen, vagy a viselőjük rangjának, státuszának vagy egy csoporthoz való tartozásának azonosítására szolgálnak. A tetoválás talán leggyakoribb motívuma a díszítés.

Ha az i. e. 3300 körülről származó mumifikálódott emberi test, a Jégember bőrén található bizonyos jelek tetoválások, akkor ezek a gyakorlat legkorábbi ismert bizonyítékai. Tetoválásokat találtak egyiptomi és núbiai múmiákon is, amelyek körülbelül i. e. 2000-ből származnak. Használatukat a klasszikus szerzők a trákok, a görögök, a gallok, az ókori germánok és az ókori britek kapcsán említik. A rómaiak bűnözőket és rabszolgákat tetováltak. A kereszténység megjelenése után Európában betiltották a tetoválást, de a Közel-Keleten és a világ más részein továbbra is fennmaradt.

Az amerikai kontinensen sok indián szokás szerint a testet vagy az arcot vagy mindkettőt tetováltatta. A szokásos technika az egyszerű szúrás volt, de egyes kaliforniai törzsek színt vezettek be a karcolásokba, és számos sarkvidéki és szubarktikus törzs, a legtöbb eszkimó (inuit) és néhány kelet-szibériai nép tűszúrásokat végzett, amelyeken keresztül pigmenttel (általában korommal) bevont fonalat húztak a bőr alá. Polinéziában, Mikronéziában és Malajzia egyes részein a pigmentet egy miniatűr gereblye alakú eszközzel ütögetve szúrták a bőrbe. Az új-zélandi maori tetoválás egyik fajtájánál, a mokónál bonyolult, görbe vonalú, sekély, színes barázdákat készítettek az arcra úgy, hogy egy miniatűr csonthegyet ütöttek a bőrbe. Japánban fából készült nyélbe helyezett tűket használnak nagyon bonyolult, többszínű minták tetoválására, amelyek sok esetben a test nagy részét beborítják. A burmai tetoválást egy sárgaréz tollszerű eszközzel végzik, amelynek hegye hasított, a felső végén pedig egy súly van. Néha a pigmentet késszúrásokkal dörzsölik be (pl. Tunéziában, valamint a japán ainuk és a nigériai igbók körében), vagy a bőrt tüskékkel szúrják át (arizonai pima indiánok és a maláj szenoi).

A tetoválást az európaiak fedezték fel újra, amikor a felfedezések korában kapcsolatba kerültek az amerikai indiánokkal és a polinéziaiakkal. Maga a tetoválás szó Tahitiről került be az angol és más európai nyelvekbe, ahol először James Cook expedíciója jegyezte fel 1769-ben. A tetovált indiánok és polinéziaiak – és később a külföldön tetovált európaiak – nagy érdeklődést keltettek a 18. és 19. századi európai és egyesült államokbeli kiállításokon, vásárokon és cirkuszokban.

A polinéziai és japán példákon felbuzdulva a világ kikötővárosaiban világszerte megjelentek a tetováló “szalonok”, ahol szakavatott “professzorok” vittek fel mintákat európai és amerikai tengerészekre. Az első elektromos tetováló eszközt 1891-ben szabadalmaztatták az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok a tetoválási minták befolyásoló központjává vált, különösen az amerikai tetoválóművészek mintalapjainak elterjedésével. A tengeri, katonai, hazafias, romantikus és vallási motívumok ma már világszerte hasonló stílusúak és témájúak; a 20. század eleji jellegzetes nemzeti stílusok általában eltűntek.

A 19. században a szabadult amerikai elítélteket és a brit hadsereg dezertőreit tetoválással azonosították, később pedig a szibériai börtönök és a náci koncentrációs táborok rabjait jelölték meg hasonló módon. A 19. század végén a tetoválás rövid ideig divatban volt az angol felsőbb osztály mindkét nemének körében. A bandák tagjai gyakran azonosították magukat tetovált mintával. A tetoválás számos nem nyugati kultúrában visszaszorult, de az európai, amerikai és japán tetoválás az 1990-es években megújult érdeklődésen ment keresztül. Mind a férfiak, mind a nők tetoválása divatba jött, a testpiercing újjáéledésével együtt.

A gyakorlat ellen néha vallási kifogások is vannak (“Halottak miatt ne vágj a húsodba, és ne tetováltass magadra semmilyen jelet” ). A tetoválás egészségügyi kockázatai közé tartozik a pigmentekre adott allergiás reakció, valamint – ha a tetoválást nem túl steril körülmények között végzik – a vírusfertőzések, például a hepatitis és a HIV terjedése.

A tetoválás eltávolításának módszerei közé tartozik a dermabrázió, a bőrátültetés vagy a plasztikai sebészet, valamint a lézeres műtét. Mindegyik ilyen módszer hegeket hagyhat maga után. A 2000-es évek elején tudósok egy csoportja nem mérgező pigmentekből készült tintákat fejlesztett ki, amelyeket nanogyöngyökbe lehetett foglalni. Ezeket a nanogyöngyöket hagyományos tetoválási módszerekkel a bőrbe ültetve maradandó tetoválást hoztak létre, ha magára hagyták. A tetoválás azonban egyetlen lézeres kezeléssel eltávolítható volt, amely felszakította a nano-gyöngyöket; az így felszabaduló festékek felszívódtak a szervezetben, és maga a lézeres kezelés nem hagyott heget.