A “munkaképesség” fogalma számos tudományágban központi szerepet játszik, különösen a munka világával és a rehabilitációval kapcsolatos tudományokban. A betegbiztosítást szabályozó jogszabályok egyik fontos fogalma. A fogalom meghatározásának módja ezért fontos normatív következményekkel jár. A fogalom azonban gyakran nem eléggé jól definiált. CÉL ÉS MÓDSZER E tanulmány célja, hogy fogalmi elemzéssel tisztázza, mit jelenthet és mit kellene jelentenie a fogalomnak, és javaslatot tegyen a tudományos és gyakorlati munka számára hasznos meghatározásra. EREDMÉNYEK A szakirodalomban fellelhető számos meghatározó jellemzőt kritikusan megvizsgálunk és megvitatunk, nevezetesen az egészséget, az alapvető normakompetenciát, a foglalkozási kompetenciát, a foglalkozási erényeket és a motivációt. Ezek a jellemzők a munkafeladatokhoz és a munkakörnyezethez kapcsolódnak. Az egyik következtetés az, hogy a munkaképesség két meghatározására van szükség, egy speciális, speciális képzést vagy oktatást igénylő munkakörökre, és egy olyan munkakörökre, amelyeket a legtöbb ember rövid gyakorlás mellett el tud látni. A munkaképesség megléte az első értelemben azt jelenti, hogy rendelkezünk a foglalkozási kompetenciával, a kompetenciához szükséges egészséggel és a munkafeladatok kezeléséhez szükséges foglalkozási erényekkel, feltételezve, hogy a feladatok ésszerűek és a munkakörnyezet elfogadható. A második értelemben a munkaképesség birtoklása azt jelenti, hogy rendelkezünk az egészséggel, az alapvető standard kompetenciával és a megfelelő foglalkozási erényekkel, amelyek szükségesek valamilyen munka irányításához, feltételezve, hogy a munkafeladatok ésszerűek és a munkakörnyezet elfogadható. KÖVETKEZTETÉS Ezek a definíciók eszközöket adnak a munkaképesség összetett, holisztikus és dinamikus aspektusainak megértéséhez és megvitatásához, és megalapozhatják a munkaképesség értékelésére szolgáló eszközök létrehozását, valamint segíthetnek a rehabilitációs stratégiák kialakításában.