§ 1. Bothe és Becker kimutatták, hogy néhány könnyű elem polónium α-részecskékkel bombázva olyan sugárzást bocsát ki, amely γ-sugár típusúnak tűnik. A berillium elem különösen kifejezett ilyen hatást keltett, és Bothe, Curie-Joliot asszony és Webster későbbi megfigyelései azt mutatták, hogy a berilliumban gerjesztett sugárzás átütő ereje egyértelműen nagyobb, mint a radioaktív elemekből eddig talált γ-sugárzásé. Webster kísérleteiben a sugárzás intenzitását Geiger-Müller-csöves számlálóval és nagynyomású ionizációs kamrában is mérték. Megállapította, hogy a berillium-sugárzás abszorpciós együtthatója ólomban körülbelül 0-22 cm.-1 volt az ő kísérleti körülményei között mérve. A körülményekhez szükséges korrekciókat elvégezve, valamint Gray és Tarrant eredményeit felhasználva a szórás, a fotoelektromos abszorpció és a nukleáris abszorpció relatív hozzájárulásának becsléséhez az ilyen átható sugárzás abszorpciójában, Webster arra a következtetésre jutott, hogy a sugárzás kvantumenergiája körülbelül 7 × 106 elektronvolt. Hasonlóképpen azt találta, hogy a polónium α-részecskékkel bombázott bór sugárzása részben a berilliuménál sokkal áthatóbb sugárzásból áll, és ennek a komponensnek a kvantumenergiáját körülbelül 10 X 106 elektronvoltra becsülte. Ezek a következtetések elég jól egyeznek azzal a feltételezéssel, hogy a sugárzás az α-részecskék berillium (vagy bór) magjába történő befogása és a többletenergia sugárzási kvantumként történő kibocsátása révén keletkezik. A sugárzások azonban bizonyos sajátosságokat mutattak, és kérésemre a berillium-sugárzást egy tágulási kamrába vezették, és több fényképet készítettek. Váratlan jelenségeket nem észleltek, bár, mint később látni fogjuk, hasonló kísérletek most meglehetősen feltűnő eseményeket tártak fel. E korai kísérletek sikertelensége részben a rendelkezésre álló polóniumforrás gyengeségének, részben pedig a kísérleti elrendezésnek volt köszönhető, amely, mint most kiderült, nem volt túlságosan alkalmas.