A pályán kívül a baseball viharos évtizedet élt át az 1950-es években. A major league mérkőzésenkénti látogatottsága 1950 és 1959 között körülbelül 2600 szurkolóval csökkent. A kisebb ligák látogatottsága több mint felére esett vissza, és a kongresszus a játék számos aspektusát vizsgálta, még a játékosokat csapatokhoz kötő tartalékos záradékot is veszélyeztette. A pályán azonban a baseball néhány legnagyobb sztárja kezdte vagy folytatta pályafutását, miközben a játék folytatta az afroamerikai játékosok integrációját.
A csapat sikere
A Dodgers 1950 és 1959 között a National League legsikeresebb csapata volt, öt bajnoki címet és 1955-ben és 1959-ben World Series bajnoki címet nyert. A Giants és a Braves két vébét és egy-egy World Series címet szerzett. Az Amerikai Ligában a New York Yankees folytatta azt a dominanciát, amely a Babe Ruth-korszakban, a 20-as években kezdődött. A Cleveland 1954-ben, a Chicago White Sox pedig 1959-ben nyert. Az összes többit a Yanks nyerte. A Yanks 1950 és 1953 között, majd 1956-ban és 1958-ban ismét World Series bajnoki címeket szerzett.
Sztárütők
A későbbi Hall of Famers, például Hank Aaron, Mickey Mantle és Willie Mays outfielderek az 1950-es években kezdték pályafutásukat. Az évtized különösen az elkapók számára volt kifizetődő, mivel a Dodgers Roy Campanella és a Yankees Yogi Berra egyenként háromszor nyerte el a liga legértékesebb játékosának járó díjat. Az egyéni csúcspontok közé tartozott Mantle 1956-os tripla koronás szezonja, amelynek során 52 hazafutással, 130 RBI-vel és .353-as ütésátlaggal vezette az Amerikai Ligát. Ralph Kiner háromszor vezette a National League-et homerekben, de Mays 1955-ben a liga évtizedes rekordját, 51-et ütött.
Sztárfordulók
Mays az 1950-es évek legemlékezetesebb védőjátékát is megcsinálta. Az 1954-es világbajnokságon az 1954-es világbajnokságon egy mélyen a középmezőnyben elkapott egy röpülő labdát úgy, hogy háttal állt a pályának, majd 180 fokot fordult, hogy visszadobja a labdát a mezőnybe. Két évvel később Don Larsen, a Yankees játékosa mutatta be a legemlékezetesebb pillanatot a dobódombon. Ő lett az első dobó, aki tökéletes meccset dobott a World Seriesben.
Pitching Aces
A Cy Young-díjat eredetileg 1956-ban ítélték oda a major league legjobb dobójának – a külön amerikai és nemzeti ligás díjakat 1967-ben kezdték el osztani. Don Newcombe a Dodgers játékosa volt az első díjazott. 27-7-es rekordot ért el, 3,06-os earned run átlaggal, és a liga legértékesebb játékosának járó díjat is kiérdemelte. 1950-ben Jim Konstanty, a Phillies játékosa lett az első relief pitcher, aki elnyerte az MVP-trófeát, miután 16-7-es rekordot, 2,66-os ERA-t és 22 mentést ért el. Robin Roberts, szintén a Phillies játékosa, az évtized legjobb egy szezonbeli győzelmét aratta, 1952-ben 28 meccset nyert.
Az integráció folytatódik
Jackie Robinson lett az első afroamerikai, aki 1947-ben a major league baseballban játszott. Az 1950-es évek elején a játék lassan integrálódott, hiszen 1953-ban a 16 csapatból mindössze hatban szerepelt afroamerikai játékos. Csak 1959-ben, amikor a Red Sox Elijah “Pumpsie” Greent használta pinch runnerként, integrálódott az összes major league csapat. Ennek ellenére egyes csapatok korlátozták az afroamerikai játékosok számát a játékoskeretben, mert attól tartottak, hogy elidegenítik a fehér szurkolókat.
Going West
1903 és 1952 között egyetlen major ligás franchise sem váltott várost. Ez a stabilitás 1953-ban ért véget, amikor a Boston Braves Milwaukee-ba költözött. A St. Louis Browns Baltimore-ba költözött, és 1954-ben Orioles lett belőle, míg az Athletics 1955-ben Philadelphiából Kansas Citybe költözött, és ezzel az első major league csapat lett a Mississippitől nyugatra. Az évtized legnagyobb költözése azonban 1957-ben következett be, amikor a Dodgers és a Giants New Yorkból Los Angelesbe, illetve San Franciscóba költözött, így New Yorkban csak a Yankees maradt.