- Az öngondoskodás
- Kapcsolatok
- A felébredt élet
Az érzés zsigeri. Ahhoz hasonlítom, mintha őrjöngve eveznék egy hatalmas, sötét óceánban, és nem találnék szárazföldet. Nincs semmi, amibe belekapaszkodhatnánk. Ez a semmi mélysége, ami számomra nagyrészt éjszaka jelenik meg, amikor egy féltve őrzött romantikus kapcsolat vége után egyedül találom magam. A mélység elrabolja az álmomat, aláássa az önbizalmamat, és a harc vagy menekülés állapotába taszít.
Susan Anderson pszichoterapeuta szerint amit átélek, az az elhagyatottságtól való félelem – egy ősi és egyetemes érzés, amely az elkülönülés és a szétválás érzéséből ered, amit mindannyian átélünk, amikor a születés során kilépünk anyánk méhének biztonságából.
“Az elhagyatottság az elhagyatottság érzése” – mondja Susan. “Ezt az érzést könnyen kiválthatja bármilyen felnőttkori élmény, amely hasonlóságot mutat a szeparációs szorongás korábbi időszakával. Egy szakítás, egy munkahely elvesztése, egy barát elutasítása, vagy akár a céltudatosságunk elvesztése – mindezek visszahatnak a születés és az elválás eredeti traumájára, és olyan érzésekkel árasztanak el bennünket, amelyek aránytalannak tűnnek a kiváltó eseményhez képest. Ezeknek az ősi érzéseknek az alapja a félelem és a szégyen – a félelem és a szégyen, hogy méltatlanok és eldobhatóak vagyunk.”
Susan szerint az elhagyatottság érzései olyan erős érzelmeket kelthetnek, amelyek önszabotázshoz vezetnek. “A szorongás önnyugtató viselkedésekben nyilvánulhat meg” – magyarázza – “vagy olyan gyors megoldásokban, mint a túlevés, az alkoholfogyasztás vagy a társfüggő viselkedés. Ezek a viselkedések az önszabotázs berögzült mintáivá válhatnak.”
Ahol nem oldódnak meg, az elhagyás problémái vírusként hathatnak a testre, az elmére és a lélekre, megzavarva a jólétünket, az önbecsülésünket és a kívánt célok elérésének képességét. A megoldatlan elhagyatottság másik következménye, hogy a szenvedők elérhetetlen emberekhez vonzódhatnak. “Az elhagyatottság érzései a múltból érzelmi emlékeket ültetnek be az emlősök agyába” – mondja Susan. “A szeretet utáni vágyakozás érzéseivel kondicionálnak bennünket, amelyek örökké elérhetetlenek vagy időszakosak maradnak, ami miatt olyanok leszünk, mint a kísérleti patkányok, akik pörögnek az idomító keréken, és megpróbálnak rögöket kapkodni egy érzelmileg elérhetetlen vagy időszakos partnertől.”
Még rosszabb, önelhagyást szülhetnek, aminek következtében a szenvedők elhagyják magukat. “Az emberek eltávolodnak az érzelmi magjuktól” – mondja Susan – “és olyan önsabotázs-mintákat mutatnak, mint a halogatás, ami akadályozza őket abban, hogy szeretetteljes dolgokat tegyenek önmagukért.”
Az elhagyási problémák gyógyítására Susan az Abandonment Recovery-t ajánlja, egy elme-test gyakorlatokból álló programot, amely megkönnyíti a “szeparációs terápiát”. A terápia írásbeli és szóbeli gyakorlatokat tartalmaz, amelyek a Belső Gyermekre (az érzelmekre), a Külső Gyermekre (az önmagát szabotáló viselkedésekre), illetve a Felnőtt Énre (egy magasabb énre) összpontosítanak. “A szeparációs terápia megváltoztatja a játékot” – mondja Susan – “mert eddig az érzelmeink egybeolvadtak a viselkedési mintáinkkal, ami hajlamossá tett minket az automatikus, maladaptív, védekező mechanizmusokból fakadó szabotázsra. A szeparációs terápiás gyakorlatok lehetővé teszik, hogy elkülönítsük reaktív viselkedéseinket, így azokat a Felnőtt Én célba veheti, és pozitív, célorientált viselkedésekkel helyettesítheti, amelyek egészséges szokásokká válnak.”
A szeparációs terápia kulcsa az énnel való kapcsolat kiépítése, amely mintaként szolgál a másokkal való kapcsolatokhoz. “Az önszeretet előfeltétele annak, hogy elfogadjuk a másiktól érkező szeretetet” – hangsúlyozza Susan. “Ez a mozgatórugója annak is, hogy manifesztáljuk a mások és a világ felé irányuló, egyre bővülő szeretet-képességünket. Az elhagyatottság gyógyítása nem csak érzelmi áttörésekkel érhető el. Azzal, hogy megtanuljuk, hogyan ápoljuk magunkat önszerető cselekedetekkel, megtanuljuk, hogyan ápoljuk a másokkal való kapcsolatokat.”
A Susan workshopjain résztvevők olyan eszközöket fejlesztenek – folyamatos szóbeli és írásbeli párbeszédeket és napi cselekvési terveket -, amelyek fokozatosan vezetnek az ősi sebek gyógyulásához és a mélyen gyökerező elhagyási minták leküzdéséhez. “Az eszközök az önszeretetre nevelnek, megfordítva az önelhagyatottságot” – mondja Susan – “és segítenek elérni legfontosabb céljainkat és álmainkat, beleértve a “szeretet-arányunk” növelését a világban”. Végső soron nem gondoljuk ki magunkat az elhagyatottságból, hanem csináljuk a kiutat.”
Amikor az emberek elkezdik gyógyítani a régóta fennálló elhagyatottsági problémákat, elkezdik meglátni az utat egy tágasabb és boldogabb élet felé. “Reményt éreznek” – zárja Susan. “Rájönnek, hogy ennek az útnak a követése segít nekik abban, hogy végre felszabaduljanak, és mélyreható személyes változáshoz vezet.”
Tudjon meg többet Susan Anderson Elhagyatottságból gyógyulásba programjairól a Kripaluban.
Portland Helmich több mint 15 éve foglalkozik a természetes egészség és gyógyítás témakörével műsorvezetőként, riporterként, íróként és producerként.
Tudjon meg többet Susan Anderson Elhagyatottságból gyógyulásba programjairól a Kripaluban.