Zsoltár 77

A zsoltár címe: A főzenészhez. Jeduthunhoz. Aszáf zsoltára.

A főzenészről egyesek azt gondolják, hogy maga az Úr Isten, mások pedig azt feltételezik, hogy a kórusok vagy zenészek vezetője volt Dávid korában, mint például Heman az énekes vagy Aszáf (1Krón 6:33, 16:5-7 és 25:6). “A “zenei vezetőnek” felirat ötvenöt zsoltárban fordul elő (a Habakuk 3:19-ben is), és valószínűleg zenei kiegészítésként szolgál, megjelölve a zsoltárt, hogy a templomi istentisztelet része legyen, vagy hogy a kórus vezetője mondja el”. (Willem VanGemeren)

Jeduthun (a 39. és 62. zsoltár címében is szerepel) egyike volt azoknak a zenészeknek, akiket Dávid kijelölt Izrael nyilvános istentiszteletének vezetésére (1Krónikák 16:41; 25:1-3). Charles Spurgeon a következőket írta Jedutúnról: “Jedutún fiai az 1Krónikák 16:42 szerint hordárok vagy ajtónállók voltak. Akik jól szolgálnak, azok a legjobb énekesek, és akik a kórusban a legmagasabb posztokat foglalják el, azoknak nem szabad szégyellniük, hogy az Úr háza ajtóinak oszlopainál várakozzanak.”

Azáf volt Dávid és Salamon korának nagy énekese és zenésze (1Krónikák 15:17-19, 16:5-7; 2Krónikák 29:13). Az 1Krónika 25:1 és a 2Krónika 29:30 hozzáteszi, hogy Aszáf próféta volt zenei kompozícióiban.”

“Ennek a zsoltárnak az az üzenete, hogy a bánaton merengeni annyi, mint megtörtnek és csüggedtnek lenni, míg Istent látni annyi, mint énekelni a legsötétebb napon. Ha egyszer megtudjuk, hogy éveink az Ő jobb kezéből vannak, akkor mindenütt világosság lesz.” (G. Campbell Morgan)

A. Vigasztalás és gyötrelem Isten műveire való emlékezésben.

1. (1-3) Istent keresve és nyomorúságban maradva.

Istenhez kiáltottam hangommal
Istenhez kiáltottam hangommal;
és Ő meghallgatott engem.
Bajom napján az Urat kerestem;
kezemet szüntelenül kinyújtottam az éjszakában;
lelkem nem volt hajlandó vigasztalódni.
Emlékeztem Istenre, és nyomorúságban voltam;
panaszkodtam, és elborult a lelkem. Selah

a. Hangommal kiáltottam Istenhez: Ez a zsoltár a zsoltárokban gyakori gondolattal kezdődik: a zsoltáros leírja Istenhez intézett kiáltását. Kiáltott Istenhez, és tudta, hogy Isten meghallgatta őt (meghallgatott engem).

i. “A bajok napjainak az imádság napjainak kell lenniük; a belső bajok napjaiban, különösen, amikor úgy tűnik, hogy Isten elvonult tőlünk, keresnünk kell őt, és addig kell keresnünk, amíg meg nem találjuk. Bajának napján nem az üzlet vagy a szórakozás szórakozásait kereste, hogy így rázza le magáról a bajt, hanem Istent, az ő kegyelmét és kegyelmét kereste. Aki lelki bajban van, annak nem szabad arra gondolnia, hogy elissza vagy elneveti magát, hanem imádkoznia kell, hogy elmúljon”. (Henry, idézi Spurgeon)

b. A bajok napján: Istenhez való kiáltása sürgető (a baj napján), aktív (kinyújtott) és kitartó (szüntelen) volt.

i. “Divatban ‘kinyújtotta’ kezeit imádságban (Zsolt 143:6), és továbbra is felemelte kezeit ‘éjszaka’.” (VanGemeren)

c. A lelkem nem volt hajlandó vigasztalódni: Bátorító gondolatok jutottak eszembe, de azonnal elhessegették őket. A barátok Isten jóságáról beszéltek a jelenben és a fényesebb jövőről, de a lélek visszautasított minden vigasztalást.

i. Néha a vigasztalást azért utasítják vissza, mert az felszínes. Lehet, hogy valaki azt mondja a kétségbeesett embernek: “Menj el egy moziba, és érezd jól magad”, vagy valami más tanácsot, amely könnyedén kezeli a kétségbeesését. Néha olyan kétségbeesésben vagyunk, hogy Isten és csakis Isten keresése segíthet, és semmi felszínes.

ii. “Egyes vigasztalásokat visszautasított, mint az ő esetéhez túl gyengéket, másokat mint valótlanokat, másokat mint szentségteleneket; de főként a szórakozottság miatt még azokat a vigasztalási okokat is visszautasította, amelyeknek hatásosnak kellett volna lenniük nála. Ahogy a beteg ember még a legtáplálóbb ételtől is elfordul, úgy tett ő is. Lehetetlen megvigasztalni azokat, akik megtagadják a vigasztalást”. (Spurgeon)

iii. “Erre a szívósságra utalhat még Jákobnak a József feletti vigasztalás megtagadásának visszhangja (1Móz 37:35)”. (Kidner)

d. Emlékeztem Istenre, és nyugtalankodtam: A zsoltáros komolyan és őszintén kiáltott Istenhez, és tudta, hogy Isten meghallgatja őt – mégis nyugtalankodott, és úgy érezte, hogy lelke elborult. Ennek értelme: “Istenem, tudom, hogy ott vagy – miért nem segítesz nekem úgy, ahogyan segítségre van szükségem?”

i. Leggyakrabban, amikor a hívő Istenhez kiált, és érzi, hogy meghallgatják, az a hit békés bizonyosságát hozza magával. Ez nem mindig van így. Néha – különösen, amikor megmaradunk a nehézségünkben, ahelyett, hogy megszabadulnánk belőle – az az érzés, hogy Isten meghallgatott minket, de a bajunk mégis megmarad, még több frusztrációt hoz, nem pedig kevesebbet.”

ii. Talán valamennyire ezt érezte Pál is a 2Korinthus 12:7-10-ben leírt testében lévő tövisével kapcsolatban. Először a megválaszolatlan ima frusztrációját érezte, majd a meghallgatott ima kihívását, de nem a korábbi várakozásnak megfelelően.

iii. Ezt a fajta Istennel való küzdelmet azok ismerik, akik valamivel előrébb járnak az Istennel való kapcsolatukban. Ennek a küzdelemnek a mélysége és összetettsége megérdemli az elmélkedést – ezért van ide beillesztve a Selah.

2. (4-6) A szorgalmas keresés.

Szemhéjaimat nyitva tartod;
annyira nyugtalan vagyok, hogy nem tudok beszélni.
Elgondoltam a régi napokat,
A régi idők éveit.
Éjjel emlékezetembe idézem énekemet;
Szívemben elmélkedem,
és lelkem szorgalmasan kutat.

a. Nyitva tartod a szemhéjam: Aszáf átgondolta Istenhez intézett kiáltásának intenzitását. Fáradt szemmel és nyugtalan szívvel őszintén kereste Istent.

i. “A bánat, mint a ragadozó vadállat, éjszaka emészt; és minden szomorú szív tudja, hogy a szemhéjak, bármennyire is fáradtak, nem hajlandók becsukódni, mint a fáradt szemek, amelyek tágra nyíltan néznek a feketeségbe, és ott rettenetes dolgokat látnak. Ez az ember úgy érezte, mintha Isten ujja nyomná fel a szemhéját, és kényszerítené, hogy bámuljon ki az éjszakába”. (Maclaren)

ii. Nem tudok beszélni: “Ez a bánat és a gyötrelem fokozódását mutatja. Először érezte nyomorúságát, és hangosan kiáltott. Több fényt kap, látja és érzi mély nyomorúságát, majd szavait elnyeli a túlzott szorongás. Nyomorúsága túl nagy ahhoz, hogy kimondhassa”. (Clarke)

b. Átgondoltam a régi napokat: Aszáf mérlegelte Istenhez intézett kiáltásának mértékét, figyelembe véve, hogy Isten mit tett még a régi időkben is. Elgondolkodott azon, hogy miért tűnik úgy, hogy Isten a múltban nagyobb megelégedéssel válaszol a múltban élőknek, mint a jelenben.

c. Emlékezetembe idézem énekemet az éjszakában: Aszáf Istenkeresése jobb időkre emlékezett (ének az éjszakában), és ez mély volt (elmélkedem szívemben) és szorgalmas.

3. (7-9) A kereső kérdések.

Az Úr örökre elveti?
És nem lesz többé kegyes?
Megszűnt-e örökre az Ő irgalma?
Megszűnt-e örökre az Ő ígérete?
Elfelejtett-e Isten kegyelmes lenni?
Elzárta-e haragjában az Ő gyengéd irgalmát? Selah

a. Örökre elveti az Úr? Ezekkel a kérdésekkel Aszáf kimondta félelmét, hogy a szárazság és a csalódottság időszaka örökké tarthat. Attól félt, hogy soha többé nem fogja látni Isten kegyelmét, Isten irgalmát és Isten ígéretének beteljesedését.

i. “Nagyon bölcsen vitatkozott ez a jó ember önmagával, és igyekezett meggyógyítani hitetlenségét. Homeopátiásan kezelte magát, hasonlót hasonlóval kezelve. Mivel a kérdezősködés betegsége támadta meg, a kérdéseket adta be magának gyógyszerként. Figyeld meg, hogyan öli meg az egyik kérdést a másikkal, ahogyan az ember tűzzel harcol a tűz ellen. Itt hat kérdés van, egyik a másik után, és mindegyik a hitetlenség szívét sújtja”. (Spurgeon)

ii. “Szeretteim, ha néha így iskoláztatnánk magunkat, és keresztkérdéseket tennénk fel saját hitetlenségünkre, a Szentlélek vigasztalást adna nekünk.” (Spurgeon)

b. Isten elfelejtett kegyelmes lenni? Két további kérdéssel Aszáf azon tűnődött, vajon Isten kegyelme és irgalma nem áll-e többé rendelkezésére; hogy elfelejtette-e vagy elzárkózott-e vele szemben.

i. Sok szeretett szent érezte már e kérdések gyötrelmét; kívánhatnánk, hogy mindegyikük olyan bátran és őszintén tegye fel ezeket a kérdéseket, mint Aszáf tette.

ii. “Spurgeon zsoltártanulmányai 1865 és 1885 között születtek, és ez alatt a húsz év alatt sok betegséget élt át, ami 1892-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan romlott. Neuralgiában és köszvényben szenvedett, ami miatt végtagjai megduzzadtak, vörösek és fájdalmasak voltak, így gyakran nem tudott járni, sőt írni sem tudott. Gyenge fejfájások gyötörték, és ezekkel a testi betegségekkel együtt rettentő depresszió járt, ami szinte a kétségbeesésig vezetett”. (Boice)

iii. Ezért írná Spurgeon erről a zsoltárról: “Jaj, Istenem, e fejtegetés írója jól tudja, mire gondolt szolgád, Aszáf, mert lelke ismeri a gyász útját. Lelki nyomorúságok mély tisztásai és magányos barlangjai, lelkem jól ismeri szörnyű homályodat!” (Spurgeon)

iv. Vajon haragjában elzárta-e gyengéd irgalmasságát: “Isten gyengéd irgalmassága az a forrás, ahonnan minden jósága az emberek gyermekeihez folyik. A metafora itt egy forrásból származik, amelynek a szája el van zárva, így vize nem tud többé ugyanabban a csatornában folyni”. (Clarke)

v. “Ha Isten gyermeke vagy, és még soha nem kellett feltenned ezeket a kérdéseket, nagyon hálásnak kell lenned; de ha fel kell tenned őket, légy nagyon hálás, hogy Aszáf feltette őket előtted; és hidd el, hogy ahogy ő kényelmes választ kapott rájuk, úgy te is fogsz. Mindig megnyugtató, ha egy másik ember lábnyomait látod a mocsárban és az iszapban, mert ha az az ember sértetlenül átment rajta, te is átmehetsz, mert az ő Istene a te Segítőd is lesz”. (Spurgeon)

c. Selah: Aszáf olyan dolgokról beszélt, amiről a hívők ritkán érzik magukat biztonságban. Sok hívő nem kockáztatja meg ezt a fajta őszinteséget. Aszáf őszinte gyötrődése méltó az elmélkedésre.

B. Isten nagysága.

1. (10-12) A gyötrelem emlékezéssé változik.

És mondtam: “Ez az én gyötrelmem,
de megemlékezem a Magasságos jobbjának éveiről.”
Emlékezni fogok az Úr tetteire,
Megemlékezem régi csodáidról.
És elmélkedni fogok minden művedről,
És beszélni fogok tetteidről.

a. Ez az én gyötrelmem: Értékeljük Aszáf őszinte gyötrelmét ebben a zsoltárban. Számára fájdalmas volt a nyilvánvaló szakadék aközött, amit hitt és amit érzett.

b. De emlékezni fogok: A fájdalmas gyötrelem közepette, aközött, amit hitt és amit érzett, Aszáf magához szólt, és kijelentette, hogy mit fog tenni. Elhatározta, hogy emlékezni fog valamire, emlékezetében fogja tartani.

i. “A bizalmatlanság sugallataira a hit most kezd válaszolni”. (Horne)

ii. “Az emlékezet szolgáltatja a színeket, amelyekkel a Remény a legigazabb képeit festi”. (Maclaren)

iii. “Az emlékezet alkalmas szolgálója a hitnek. Amikor a hitnek hét éhínséges éve van, az emlékezet, mint József Egyiptomban, megnyitja magtárát”. (Spurgeon)

c. De emlékezni fogok a Magasságos jobbjának éveire: Aszáf elhatározta, hogy emlékezni fog a jobb évszakokra, amikor Isten hatalma akadálytalannak tűnt, amikor az Ő jelképes erejű és ügyességű keze (a jobb kéz évei) nyilvánvaló volt. A csüggesztő időkben elhatározta, hogy emlékezni fog a jobb időkre, és szilárd reményt merít a jövőre nézve.

i. “Ha a jelenben nem volt semmi jó, az emlékezet a múltat kutatta át, hogy vigaszt találjon. Szívesen kölcsönzött volna egy fényt a tegnap oltárairól, hogy megvilágítsa a ma homályát. Kötelességünk, hogy keressük a vigaszt, és ne engedjünk mogorva tétlenségben a kétségbeesésnek.” (Spurgeon)

d. Emlékezni fogok… elmélkedni is fogok… és beszélni fogok a Te tetteidről: Aszáf egy háromlépcsős folyamatot mutatott be a bátorításhoz és a gyógyuláshoz. Azzal kezdődik, hogy megemlékezünk Isten nagy tetteiről, a régi idők csodáiról. Aztán elmélkednünk kell ezekről a cselekedetekről, és arról, hogy mit taníthatnak nekünk ma. A harmadik lépés az, hogy beszéljünk ezekről a nagyszerű dolgokról másokkal.

i. Megemlékezem az Úr cselekedeteiről: Kidner jelezte, hogy ez egy nyilvános megemlékezés volt. “Szigorúan véve: ‘Említést teszek róla’; azaz, ez e tettek nyilvános megemlítése.”

2. (13-15) Isten nagysága az Ő szentélyében.

A te utad, Istenem, a szentélyben van;
Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
Te vagy az Isten, aki csodákat tesz;
Te hirdetted erődet a népek között;
Te váltottad meg karoddal népedet,
Jákob és József fiait. Selah

a. A te utad, Istenem, a szentélyben van: A zsoltár első részében Aszáf kifejtette, milyen jó dolog Isten nagyságáról emlékezni, elmélkedni és beszélni róla. A zsoltár második részét azzal kezdi, hogy ténylegesen leírja Isten jótéteményeit, kezdve a szentélyben – akár a templomban, akár a hajlékban –

i. Isten útja a szentélyben volt abban az értelemben, hogy a tabernákulum vagy a templom és annak szertartásai egyértelműen az ártatlan áldozat vérén keresztül Istenhez vezető útról szóltak, ami végső soron Jézus Krisztus személyére és művére mutatott.

b. Te vagy az Isten, aki csodákat tesz, te hirdetted erődet a népek között: Aszáf azokról a csodatételekről beszélt, amelyek Isten erejét mutatták, ahogyan azt Izrael történelmében újra és újra megtette.

c. Te karoddal megváltottad népedet: Izrael történelme során sokszor látta, hogy Isten hűséges ereje megmentette őket mindenféle bajból.

i. Jákob és József fiai: “Jákob és József, mint az egyiptomiaktól megváltott nép őseinek párosítása talán annak köszönhető, hogy mindketten ragaszkodtak ahhoz, hogy az Ígéret Földje, és nem Egyiptom legyen a végső nyugalmuk (1Móz 47:29ff; 50:24f).” Ez a párosítás a következő. (Kidner)

3. (16-20) Isten nagysága a Vörös tengernél.

A vizek láttak téged, Istenem;
A vizek láttak téged, megijedtek;
a mélységek is megremegtek;
a felhők vizet öntöttek;
az égbolt hangot adott ki;
nyilaid is villantak.
A mennydörgésed hangja a forgószélben volt;
a villámok megvilágították a világot;
a föld reszketett és remegett.
A tengerben volt a te utad,
a nagy vizekben a te ösvényed,
és a te lépteidet nem ismerték.
Vezetted népedet, mint a nyájat
Mózes és Áron keze által.

a. A vizek láttak téged, Istenem: A zsoltárnak ebben az utolsó részében Aszáf valószínűleg a Vörös-tenger kettéválasztására és átkelésére gondolt, mint Isten egyik nagy tettének példájára, amelyre emlékezett, amelyen elmélkedett, és amelyről mesélt. Azzal kezdte, hogy költői módon úgy írta le a Vörös-tenger vizeit, mint akik félnek Jahvétól, és készek elmenekülni az Ő jelenlétére.

i. “A Vörös-tenger vizei itt gyönyörűen úgy vannak ábrázolva, mint akiket érzékenységgel ruháztak fel, mint akik látják, érzik és megzavarodnak, még a legmélyebb mélységekig, nagy Teremtőjük jelenlététől és hatalmától.” (Horne)

b. A felhők vizet öntöttek: Nem tudunk hatalmas zivatarról, amely a Vörös-tenger kettéválását kísérte, de Aszáf leírta az esőt, a mennydörgést és a villámlást (a nyilak is villámlottak). Ezen a ponton nehéz eldönteni, hogy Aszáf olyasmit ír-e le, ami nem szerepel a 2Móz 14-ben, vagy egyszerűen Isten jelenlétét és hatalmát írja le költői kifejezésekkel.

i. Kedvezőbbnek tűnik, ha ezt szó szerint vesszük. Az ókori zsidó történetíró, Josephus is így tett: “Amint valaha az egész egyiptomi sereg benne volt, a tenger a maga helyére tódult, és szélviharok által keltett áradattal lezúdult, és beborította az egyiptomiakat. Záporeső is hullott az égből, és rettentő mennydörgés és villámlás, tűzvillanásokkal. Villámok is dördültek rájuk; és nem volt semmi, amit Isten haragjának jeleként szokott az emberekre küldeni, ami ebben az időben nem történt meg; mert sötét és borongós éjszaka nyomasztotta őket. És így pusztultak el mindezek az emberek, úgyhogy nem maradt egyetlen ember sem, aki e csapás hírnöke lett volna a többi egyiptomi számára”. (Josephus, idézi Spurgeon)

ii. “Ezek vagy az eredeti beszámolóból hiányzó, de a nép történelmi emlékezetében megőrzött részletek, vagy pedig az esemény költői megszépítése. Akárhogy is van, semmi valószínűtlen nincs Isten hatalmának e további megnyilvánulásaiban azon a nagy éjszakán, amikor Izrael számára éjszaka volt.” (Boice)

iii. Nyilai: “Vagy jégesők, vagy inkább villámok vagy mennydörgések, amelyeket Isten nyilainak neveznek, Zsoltárok 18:14, 144:6”. (Poole)

c. A föld megremegett és megremegett: Aszáf úgy írta le Isten jelenlétét, hogy az annyira nyilvánvaló volt a Vörös-tenger kettéválásakor, hogy maga a föld is megremegett. Ismétlem, mivel ez nem szerepel a 2Mózes 14. fejezetében, vagy információt ad hozzá, vagy egyszerűen csak költői leírást ad.”

d. A te utad a tengerben volt, a te ösvényed a nagy vizekben: Amikor Isten csodálatos módon kettéválasztotta a Vörös-tenger vizeit, az olyan volt, mintha egy nagy utat vagy ösvényt szabadított volna fel magának, amelyet népének is adott, hogy használja.

i. A te utad a nagy vizekben: “Ez hű képet ad Isten természet feletti uralmáról. Még akkor is, amikor megtestesült, a szelek és a hullámok engedelmeskedtek Neki, és a tenger utat biztosított Neki”. (Kidner)

ii. Léptei nem voltak ismertek: “Istent úgy írják le, mint aki hatalmas óceánokon gázol át, mint ahogyan egy ember átkelhet valami apró patakon. A mérhetetlen mélységű Atlanti-óceán nem több Neki, mint nekünk egy patak”. (Meyer)

e. Úgy vezetted népedet, mint egy nyájat: A Vörös tengernél Isten hatalmas művének végső leírásaként Aszáf megjegyezte, hogy Isten vezette népét a tengeren át vezető úton, valamint szolgái, Mózes és Áron által.

i. Látjuk, hogy Isten mind a nagy csodákban (mint a Vörös tengernél), mind a népének emberi eszközökön (Mózes és Áron) keresztül történő normális vezetésében működik. Az egyik soha nem zárja ki a másikat.

ii. “Egyiptom leverője Izrael pásztora volt. Ellenségeit maga előtt űzte, de népe előtt ment”. (Spurgeon)

iii. “Isten szerető jósága Izrael iránt nem állt meg a Vörös tengernél, hanem hűséges pásztorok vezetésével a pusztaság minden veszedelmén át az ígéret földjére vezette választott nyáját”. (Horne)

iv. “Ennek a hatalmas Istennek a pásztorok gyengéd szíve van. Úgy vezeti népét, mint a nyájat; nem hajtja túl, hanem keblén hordozza a bárányokat, és gyengéden vezeti a fiatalokat. Erősebb a leghatalmasabbnál, de szelídebb a legszelídebbnél!” (Meyer)